2008 NOVEMBER 23 VASÁRNAP

~ 1Jn 2,3-6 ~

3 És arról tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk.
4 A ki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság.
5 A ki pedig megtartja az ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete. Erről tudjuk meg, hogy ő benne vagyunk;
6 A ki azt mondja, hogy ő benne marad, annak úgy kell járnia, a mint ő járt.

2008 NOVEMBER 16 VASÁRNAP

~ 1Jn 2,12-14 ~

12 Írok néktek, gyermekek, mert a ti bűneitek megbocsáttattak az ő nevéért.
13 Írok néktek atyák, mert megismertétek azt, a ki kezdettől fogva van. Írok néktek ifjak, mert meggyőztétek a gonoszt. Írok néktek fiacskák, mert megismertétek az Atyát.
14 Írtam néktek atyák, mert megismertétek azt, a ki kezdettől fogva van. Írtam néktek ifjak, mert erősek vagytok, és az Isten ígéje megmarad bennetek, és meggyőztétek a gonoszt.
forrás: KÁROLI GÁSPÁR BIBLIAFORDÍTÁSA

KOMMENTÁR

1Jn 2, 12 Az elkötelező valóság.

Nem mi tesszük magunkat keresztyénné, hanem Krisztus. A keresztyénség nem elérendő állapot; megvalósítandó eszmény, hanem valóság őbenne. Alapja nem a mi erkölcsi tettünk, hanem Krisztus megváltó tette. A parancsolat célja nem az, hogy megvalósítása által legyen valami, ami eddig nem volt, hanem hogy kifejezésre jusson az, ami van, ami Krisztus által lett (Jn 1:17; Ef 4:21: „kathós estin aléthéia en tó Iésou”; az aléthéia jelentése: igazság és valóság). Minden úsz-i felhívás a Krisztusban lett valóság elkötelező jellegét hirdeti és magyarázza. Jn is azért ír, mert a keresztyén élet valóság és mert ez a valóság veszélyeztetett:Ennek a múltat és jelent magába foglaló új valóságnak tartalma: a keresztségben. közölt bűnbocsánat, az istenismeret s a gonosz legyőzése. Ez kötelez el Isten akaratának cselekvésére, az agapére (15.17. v.). Az agapé ellensége a kívánság és a kérkedés. Ezt nevezi Jn a kozmosz szeretetének, mely kizárja az Atya iránti szeretetet.
A szakasz két momentumára külön ki kell térnünk: a megszólítás értelmére és a világgal kapcsolatos mondanivalójára.A megszólításban: teknia (12) és paidia (14), amely öregekre és ifjakra egyformán vonatkozik, az apostoli tantekintély jut szóhoz, amely számol az életkorbeli s egyéb különbségekkel, de a gyülekezetet mégis egységben látja. A megszólítás ekkleziológiai s nem biológiai értelmű; nem az igen öreg embernek van joga a „fiacskáim” és „gyerekek” megszólításához, hanem Jézus Krisztus hiteles tanújának.
A Jn-i írások világról való mondanivalóját éppoly lehetetlen egy gondolatban összefoglalni s így rendszerezni, mint a keresztyén életre vonatkozót. Az egy valóságról csak két ellentétes mondattal tudunk beszélni: simul justus, simul peccator.

Jn sokrétű kozmosz fogalmából félreérthetetlenül kitűnik, hogy a „világ”, amelyre a „ne szeressétek!” vonatkozik, nem a föld és az ég, és nem is az ember. Isten testet öltött szeretetének, a világ megváltójának tanúja, nem a világ állagára, az anyagra, a természetre, s nem az ember történelmére mond nemet mint a dualisztikus kozmológiák és a spirituálisgnosztikus váltságtanok. Nem a létezőknek valamelyik része rossz, hanem meghatározott magatartás-típusok, mint pl. a kívánság és a kérkedés. Ezeknek ne adjátok meg magatokat! – figyelmeztet Jn. Amit Isten jóra adott, azzal ne éljetek rosszul!” – A metafizikai dualizmus jánosi elutasítása ugyanakkor nem azt jelenti, hogy a „bűnös világot” azonosítja egyféle „lelki minőséggel.” A bűn nem származtatható a teremtésből – de nem redukálható az individuális – belső valóságra. Ha a jánosi írások egészére figyelünk, nem eshetünk sem a bűn „ontologizálásának”, sem pedig „pszichizálásának” tévedésébe.
A hit, melyet Krisztus apostolai hirdetnek, nem a menekülés, a világból kivonulás vallása, hanem Isten akaratának cselekvése ezen a földön. Krisztus nevében nem kivonulunk a világból, hanem megálljuk benne a helyünket. A hit arra ad hatalmat, (vö. Jn 1:12), hogy azon a talpalatnyi területen, amelyen élünk, ameddig erőink érnek, elközelítsen az Isten országa. Ennek érdekében mondunk nemet a „világra”, vagyis a jó termést pervertáló gonosz hajlamainkra és gonosztevőkre. Hol van az a világ, amelyet az Atya szeretetében maradva nem szerethetünk. A szinoptikus Jézus szavait alkalmazva mondhatjuk: íme tibennetek van! Aki megadja magát a kívánság és kérkedés erőinek, elveszti az életét; aki pedig Isten akaratát cselekszi; „megmarad örökké” (17).
forrás: JUBILEUMI KOMMENTÁR

ARANYMONDÁSOK

Mt 18, 3

és ezt mondta: Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.

2008 NOVEMBER 09

~ Mk 16,14-18 ~

 14 Azután, mikor asztalnál ülnek vala megjelenék magának a tizenegynek, és szemükre hányá az ő hitetlenségöket és keményszívűségöket, hogy azoknak, a kik őt feltámadva látták vala, nem hivének,
15 És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek.
16 A ki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; a ki pedig nem hiszen, elkárhozik.
17 Azokat pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak.
18 Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.
forrás: KÁROLI GÁSPÁR BIBLIAFORDÍTÁSA

KOMMENTÁR

Mk 16, 14 Az apostolok kiküldése (Mt 28:16–20).

Jézus epifániáinak csúcspontja az evangéliumban a tizenegy megmaradt tanítványnak való megjelenése. Ez végre áttöri eddigi hitetlenségük és kételkedésük kemény falát, amikor Jézus szemükre veti ezt a magatartásukat. A Mk-féle missziói parancs az egész teremtett világra szóló érvénnyel ad részt a tanítványoknak Uruk küldetésében, és munkájuk eredményére is kiterjeszti ezt a közösséget. Az evangélium hirdetése döntés elé állítja az embereket, és ez a döntésük megpecsételi sorsukat. Isten munkatársává teszi ebben az embert, de nem ad részt neki természetesen az üdvösség és kárhozat osztogatásában vagy akár csak megítélésében sem. Mindaz, amit övéi szolgálatának végzéséhez ígéretesen hozzáfűz, jel, tehát nem kierőltethető eredmény, nem is megkövetelhető feltétel, hanem kísérőjelensége mindazok szolgálatának, akik föltétel nélkül, egész életük odaszánásával járnak Uruktól kapott küldetésűkben, sőt, mi több: Uruk küldetésében.
forrás: JUBILEUMI KOMMENTÁR

ARANYMONDÁSOK

Mt 7, 13–14

Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják.

2008 NOVEMBER 02. VASÁRNAP

~ Mk 15,16-19 ~

16 A vitézek pedig elvivék őt az udvar belső részébe, a mi az őrház; és összehívák az egész csapatot.
17 És bíborba öltözteték őt, és tövisből font koszorút tevének a fejére,
18 És elkezdék őt köszönteni: Üdvöz légy, zsidók királya!
19 És verik vala a fejét nádszállal, és köpdösik vala őt, és térdet hajtva tisztelik vala őt.
forrás: KÁROLI GÁSPÁR BIBLIAFORDÍTÁSA

KOMMENTÁR

Mk 15, 16 Jn 19:2–5).
A jelenet a 14:65 beszédes párhuzama. A pogányok sem kíméletesebbek Jézushoz, mint népe vezetői. De amazok gyalázkodását izzó gyűlölet diktálja, emezekét a foglalkozásukhoz tartozó megszokás, bármily durva tréfákra ragadtatják is magukat. A praetorium belsejében minden szükséges kellék biztosításával csúfolja ki az egész cohors a „zsidók királyát” (a részletekre nézve ld. a Mt-párhuzam magyarázatát).
forrás: JUBILEUMI KOMMENTÁR

ARANYMONDÁSOK

Mt 6, 2

Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat.

2008 OKTÓBER 26. VASÁRNAP 

~ Mk 14,32-42 ~

32 És menének ama helyre, a melynek Gecsemáné a neve; és monda az ő tanítványainak: Üljetek le itt, a míg imádkozom.
33 És maga mellé vevé Pétert és Jakabot és Jánost, és kezde rettegni és gyötrődni;
34 És monda nékik: Szomorú az én lelkem mind halálig; maradjatok itt, és vigyázzatok.
35 És egy kevéssé előre menvén, a földre esék, és imádkozék, hogy, ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra;
36 És monda: Abba, Atyám! Minden lehetséges néked. Vidd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.
37 Azután visszatére és aluva találá őket, és monda Péternek: Simon, alszol? Nem bírtál egy óráig vigyázni?
38 Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne jussatok; a lélek ugyan kész, de a test erőtelen.
39 És ismét elmenvén, imádkozék, ugyanazon szavakkal szólván.
40 A mikor pedig visszatére, ismét aluva találá őket; mert a szemeik megnehezedtek vala, és nem tudták mit feleljenek néki.
41 Harmadszor is jöve, és monda nékik: Aludjatok immár és nyugodjatok. Elég; eljött az óra; ímé az embernek Fia a bűnösök kezébe adatik.
42 Keljetek föl, menjünk: ímé elközelgett, a ki engem elárul.
forrás: KÁROLI GÁSPÁR BIBLIAFORDÍTÁS

KOMMENTÁR

Mk 14, 32 A Gecsemáné-kertben (Mt 26:36–46; Lk 22:40–46).
Mint már többször, most is a Gecsemáné-kertben töltik az éjszakát (a név alapja vagy gat šemání „olajprés”, vagy gé’š. „olajvölgy”). Mk és Mt egyezése feltűnő ezen a ponton. Jézus magatartása figyelemreméltó: nem viszi magával minden tanítványát, de nem is akar a döntés óráján teljesen egyedül maradni. Három legbizalmasabb tanítványának való mély, halálos szomorúságáról (heós thanatou mértékhatározó), amelyet teljes kiszolgáltatottságának és magára maradásának végiggondolása vált ki belőle; de tőlük sem kéri, hogy imádkozzanak érte. Egyedül akar maradni bensőséges imádságban az Atyával. Emberi módon gyötrődik, de végül meghajlik Isten akarata előtt. Ilyen az őszinte imádság, amelyben az ember szembe mer nézni önmaga gyöngeségével és a kísértés iránti fogékonyságával, vallani mer Isten előtt arról, ami elválasztja őt tőle: ezért tudja elfogadni Isten akaratát. A tanítványok csődöt mondanak, mert nem tudják, hogy ilyen helyzetekben éberségre és imádságra van szükség bűnös romlottságunk miatt testünk, emberi személyiségünk könnyű prédájává lehet a bűnnek akkor is, ha Isten bennünk munkálkodó ereje buzgósággal tölt el. A jelenet rövid utalás formájában még kétszer ismétlődik, és Jézus szavaival ér véget: nyíltan bejelenti, hogy elérkezett elfogatásának ideje. A keserves tények láttán övéi hamarosan akkor sem tudnának nyugodni, ha egyébként akarnának, mert ezek a tények Jézushoz való viszonyukban végső kihívást, személyükre pedig komoly veszélyt jelentenek.
forrás: JUBILEUMI KOMMENTÁR

ARANYMONDÁSOK

Mt 17, 5

Még beszélt, amikor íme, fényes felhő árnyékolta be őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!

2008 OKTÓBER 19. VASÁRNAP

~ Mk 13,3-20 ~

3 Mikor pedig az olajfák hegyén ül vala, a templom átellenében, megkérdezék őt magukban Péter, Jakab, János és András:
4 Mondd meg nékünk, mikor történnek meg ezek; és mi lesz a jel, a mikor mindezek beteljesednek?
5 Jézus pedig felelvén nékik, kezdé mondani: Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket.
6 Mert sokan jőnek majd az én nevemben, a kik azt mondják: Én vagyok: és sokakat elhitetnek.
7 Mikor pedig hallani fogtok háborúkról és háborúk híreiről, meg ne rémüljetek, mert meg kell lenniök; de ez még nem a vég.
8 Mert nemzet nemzet ellen, és ország ország ellen támad; és lesznek földindulások mindenfelé, és lesznek éhségek és háborúságok.
9 Nyomorúságoknak kezdetei ezek. Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert törvényszékeknek adnak át titeket, és gyülekezetekben vernek meg titeket, és helytartók és királyok elé állítanak én érettem, bizonyságul ő nékik.
10 De előbb hirdettetnie kell az evangyéliomnak minden pogányok között.
11 Mikor pedig fogva visznek, hogy átadjanak titeket, ne aggodalmaskodjatok előre, hogy mit szóljatok, és ne gondolkodjatok, hanem a mi adatik néktek abban az órában, azt szóljátok; mert nem ti vagytok, a kik szólotok, hanem a Szent Lélek.
12 Halálra fogja pedig adni testvér testvérét, atya gyermekét; és magzatok támadnak szülők ellen, és megöletik őket.
13 És lesztek gyűlöletesek mindenki előtt az én nevemért; de a ki mindvégig megmarad, az megtartatik.
14 Mikor pedig látjátok a pusztító utálatosságot, a melyről Dániel próféta szólott, ott állani, a hol nem kellene (a ki olvassa, értse meg), akkor a kik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre;
15 A háztetőn levő pedig le ne szálljon a házba, se be ne menjen, hogy házából valamit kivigyen;
16 És a mezőn levő haza ne térjen, hogy ruháját elvigye.
17 Jaj pedig a terhes és a szoptató asszonyoknak azokban a napokban.
18 Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen.
19 Mert azok a napok olyan nyomorúságosak lesznek, a milyenek a világ kezdete óta, a melyet Isten teremtett, mind ez ideig nem voltak, és nem is lesznek.
20 És ha az Úr meg nem rövidítette volna azokat a napokat, egyetlen test sem menekülne meg; de a választottakért, a kiket kiválasztott, megrövidítette azokat a napokat.
forrás: KÁROLI GÁSPÁR BIBLIAFORDÍTÁSA

KOMMENTÁR

Mk 13, 3 Mt 10:17–22).
A szinoptikus apokalipszis (Mk 13. r.) különösen Mk és Lk megfogalmazásában egyezik: Mt más forrást is használ. Mk-ban szokatlan a nagyszabású beszéd: első olvasóinak helyzete magyarázza. Felépítésében, eltérő jellegű eleméinek egységesítésében tervszerű szerkesztő munka ismerhető fel. Jézus tanítási módja itt eltér a szokottól: a zsidó apokaliptika képzetkörében mozog, de tartózkodik ennek részleteket színezgető ábrázolásmódjától, és óv az események szertelen, túlzó megítélésétől. Mindvégig prófétai tanítás, fő mozzanatai az ítélet és a szabadítás, ezeket megelőzően a jelenből a végső időkbe átvezető páratlan méretű válság (az első egység részletei: a végső események előzményei 3–8, intelmek az üldözések idejére 9–13, a végső nagy nyomorúság 14–20). A legbizalmasabb tanítványok kérdése motiválja a tanítást: az Olajfák hegyéről eléjük tárul a templom egészének pompás látványa, és a templom pusztulásáról hallott próféciát megértve, azonnal kapcsolatba hozzák a végső idők eseményeivel. Ezek beteljesedésének (synteleisthai) a korbeli zsidóság hite szerint a természet jelenségeihez hasonlóan félreismerhetetlen jelei vannak. Jézus ennek nem mond ellene, de józanságra inti övéit. A feszült várakozás hatása alatt túlzottan fogékony lelkeket könnyen megtévesztik olyanok, akik Jézus nevére hivatkozva messiási igénnyel lépnek fel (egó eimi, héb. kaní hú’ a Mt-ban található ho Christos kiegészítés nélkül is ezt fejezi ki). De a Messiás eljövetele nem ilyen közvetlenül történik: az emberi együttélés területén, a népek viszonyában közel és távol, de magában a természetben is irtózatos válságok a nyitányai a végső eseményeknek. Mindez próbaként nehezedik Krisztus tanítványaira is: Jézus nem ígér övéinek bántatlanságot. Különféle üldözések között kell megállniuk hitükben és szemük előtt tartaniuk a végső események legdöntőbb előzményét: az evangélium minden népnek való hirdetését. A válság kikezdi és áthatja a családot is: akik az Urat várják, azok legközelebbi hozzátartozóik gyűlöletét is magukra vonják. De mindezek között azt ígéri Jézus övéinek, hogy a Lélek helytáll értük, felruházza őket, a szükséges erővel és bölcsességgel. A szabadítás pedig készen áll, ez a dolog tárgyi oldala; de csak az juthat el rá, aki a legválságosabb helyzetben sem téveszti szeme elől a célt, a Szabadító eljövetelét, ez a dolog emberi, szubjektív oldala (sóthésetai a veszélyekből való megmenekülés és az üdvösség együtt). A végső nyomorúság beköszöntésének jele a pusztulást előidéző undokság megjelenése a templomban (bdelygma tés erémóseós, šiqqúcím mesómém Dán 9:27): a bálványimádás uralomra jutása az igaz Isten tiszteletének helyén. Ez a démoni erőknek olyan mértékű és formájú jelentkezése, amellyel szemben az ember semmiképpen nem állhat meg: Jézus szavai Lótnak és családjának helyzetére emlékeztetnek. Mindez azért van, mert ez Isten ítélete is a világ fölött: viszont a dolog másik oldala az, hogy Isten nem engedi ki a kezéből az események irányítását. Irgalmassága nem szűnik meg választottai iránt, így a válságos pillanatban „elvágja” (koloboun – „megcsonkít”, itt: „megrövidít”) az elviselhetetlenné váló próbák fonalát, nem engedi ezeket a démoni erők tervezte végpontjukig eljutni.
forrás: JUBILEUMI KOMMENTÁR

ARANYMONDÁSOK

Kol 3, 17

Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.

2008 Október 12 . VASÁRNAP

~ Mk 12,13-17 ~

13 Elküldtek hozzá a farizeusok és a Heródes-pártiak közül néhányat, hogy szóval csalják tőrbe.

14 Odamentek tehát, és így szóltak hozzá: "Mester, tudjuk, hogy igaz vagy, és nem tartasz senkitől, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessük-e, vagy ne fizessük?"

15 Ő pedig ismerve képmutatásukat, ezt mondta nekik: "Mit kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hogy megnézzem."

16 Hoztak egyet, és akkor Jézus megkérdezte: "Kié ez a kép és ez a felirat?" Ők pedig így feleltek: "A császáré."

17 Ekkor Jézus ezt mondta nekik: "Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené." És igen elcsodálkoztak rajta.

forrás: MAGYAR BIBLIATÁRSULAT ÚJFORDÍTÁSÚ BIBLIÁJA

KOMMENTÁR

Mk 12, 13 Az adógaras (Mt 22:15–22; Lk 20:20–26).

Az újabb vitát a nagytanács visszavonult tagjai kezdeményezik. A választott népnek súlyos hitbeli kérdése az, hogy fizethet-e adót a pogány uralkodónak. A farizeusok csak ítéletként, negatív formában tudják elfogadni az adott helyzetet, a velük ellentétben álló Heródes-pártiak pedig puszta érdekből, Róma iránti alantas opportunizmusból. A kétféle elemből alakult küldöttség bevezető szavaiból mindjárt kitűnik, hogy egyáltalában nem az igazság keresése a céljuk, hanem Jézust akarják tőrbe csalni. Jézus ezt nyíltan megmondja, de a kérdést az említettek miatt mégis komolyan veszi. Az adópénz, a Tiberius-dénár, a megistenített császár hatalmának kiáltó jelképe, ellenfeleinek kezéből kerül Jézushoz. Ezek gátlás nélkül használják, amíg hasznuk van belőle, aggályaik csak az adófizetésnél kezdődnek. Jézus válasza megdöbbentő emlékeztetés arra, hogy az ember egész életével Istennek adós; de az iránta való hálás engedelmesség körén belül ő kötelez bennünket hálára és tőle rendelt adósságunk lerovására a földi hatalmasság iránt, amely által a földi életünk fenntartásához szükséges viszonylagos, de nélkülözhetetlen javakról gondoskodik.

forrás: JUBILEUMI KOMMENTÁR

ARANYMONDÁSOK

Jn 5, 24

Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.

2008 Október 5 . VASÁRNAP

Mk.10, 46-52

46 Azután Jerikóba értek, és amikor Jézus tanítványaival és elég nagy sokasággal kifelé ment Jerikóból, egy vak koldus, Bartimeus, a Timeus fia ült az út mellett.
47 Amikor meghallotta, hogy a názereti Jézus az, így kiáltott fel: "Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!"
48 Többen is rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott: "Dávid Fia, könyörülj rajtam!"
49 Jézus megállt és ezt mondta: "Hívjátok ide!" Odahívták a vakot ezekkel a szavakkal: "Bízzál! Kelj fel! Hív téged!"
50 Ő pedig ledobta felsőruháját, felugrott, és odament Jézushoz.
51 Jézus megkérdezte tőle: "Mit kívánsz, mit tegyek veled?" A vak ezt mondta: "Mester, hogy újra lássak."
52 Jézus ekkor így szólt hozzá: "Menj el, a hited megtartott téged." És azonnal újra látott, és követte őt az úton.

KOMMENTÁR

Mk 10, 46 A vak Bartimeus meggyógyítása (Mt 20:29–34; Lk 18:35–43).

forrás: JUBILEUMI KOMMENTÁR

ARANYMONDÁSOK

Mt 7, 12Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták.

2008 Szeptember 28 . VASÁRNAP

 Mk 10,1-12

1. Onnan pedig felkelvén Judea határaiba méne, a Jordánon túl való részen által; és ismét sokaság gyűl vala hozzá; ő pedig szokása szerint ismét tanítja vala
2. És a farizeusok hozzámenvén megkérdezék tőle, ha szabad-é férjnek feleségét elbocsátani, kísértvén őt.
3. Ő pedig felelvén, monda nékik: Mit parancsolt néktek Mózes?
4. Ők pedig mondának: Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk, és elváljunk.
5. És Jézus felelvén, monda nékik: A ti szívetek keménysége miatt írta néktek ezt a parancsolatot;
6. De a teremtés kezdete óta férfiúvá és asszonnyá teremté őket az Isten.
7. Annakokáért elhagyja az ember az ő atyját és anyját; és ragaszkodik a feleségéhez,
8. És lesznek ketten egy testté! Azért többé nem két, hanem egy test.
9. Annakokáért a mit az Isten egybe szerkesztett, ember el ne válaszsza.
10. És odahaza az ő tanítványai ismét megkérdezék őt e dolog felől.
11. Ő pedig monda nékik: A ki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el az ellen.
12. Ha pedig a feleség hagyja el a férjét és mással kel egybe, házasságtörést követ el.

 forrás: KÁROLI GÁSPÁR BIBLIAFORDÍTÁSA

 KOMMENTÁR

Mk 10, 1 Mt 5:31–32).
A 10:1–31 ismét egy nagyobb egység: a gyülekezet három nagyon jelentős kérdését taglalják (házasság, gyermekek, anyagi javak). A házasság és válás kérdésében Mk általánosabban fogalmaz, mint Mt, aki Mk-ot is követi, de sajátos céljának megfelelően (a farizeusokkal való vita összefüggésében) egy másik forrásból is merít. Mk megfogalmazása szemmelláthatóan számol az ősegyház gyülekezeteinek helyzetével, de a tanítás Jézusnak ott és ekkor elhangzott szavaihoz kapcsolódik; és látszik, hogy nem csupán a tanítványoknak szól, hanem általában a Jézus körül levő tömeghez is fordul. Galilea elhagyása után Jézus Júdeán át tart Perea felé. Útközben olyanok veszik körül, akik vagy személyesen, vagy hírből ismerik. Farizeusok is vannak közöttük, és ezek kényes kérdés elé állítják Jézust: a házassági elválás, helyesebben elbocsátás kérdése elé (a részletekre nézve vö. Mt 19:1kk.; 5:31k. magyarázatát). A kérdés azért kényes, mert ha a korabeli szigorúbb állásponthoz csatlakozik Jézus, akkor népszerűtlenné teszi magát; ha viszont a liberálisabb álláspontot helyesli, akkor ismét szemére vethetik sokat emlegetett erkölcsi szabadosságát. Jézus a törvény értelmével kapcsolatos megdöbbentő tisztánlátásával hiúsítja meg a vitát és ellenfeleinek mögötte meghúzódó szándékát. Arra mutat rá, hogy a házasság isteni megalapozása az írásnak megváltoztathatatlan érvényű rendelése: ezt erősíti meg otthon, tanítványai kérdésére. Viszont a mózesi rendelkezés érvénye viszonylagos: sem Isten, sem Mózes nem vonható felelősségre azért, hogy szükség volt és van rá Izráelben. De az is világos, hogy abban a pillanatban nincsen rá szükség, amint a keményszívűség esete nem forog fenn. Izráel jogrendjéből indul ki a kérdés, a válasz is, de végül is a keresztyén gyülekezetek és tanítóik előtt válik világossá, hogy Krisztus követői a házasság kérdésében nem igazodhatnak máshoz, csak a teremtő Isten megmásíthatatlan akaratához.

forrás: JUBILEUMI KOMMENTÁR

ARANYMONDÁSOK

Róm 14, 22

Te azt a hitet, amely benned van, tartsd meg az Isten előtt. Boldog, akinek nem kell elítélni önmagát abban, ami felől döntött.

 2008 Szeptember 21. VASÁRNAP

2 És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert és Jakabot és Jánost, és felvivé őket csupán magukban egy magas hegyre. És elváltozék előttük;

3 Ruhája olyan tündöklő fehérré lett, amilyenre nem tud ruhafestő fehéríteni a földön.
4 És megjelent nekik Illés Mózessel együtt, és beszélgettek Jézussal.
5 Péter megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: "Mester, jó nekünk itt lennünk, készítsünk ezért három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek."
6 Mert nem tudta, mit mondjon, ugyanis annyira megrettentek.
7 De felhő támadt, amely beárnyékolta őket, és hang hallatszott a felhőből: "Ez az én szeretett Fiam, reá hallgassatok!"
8 És hirtelen, amint körülnéztek, már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust egyedül.
9 Amikor jöttek lefelé a hegyről, meghagyta nekik, hogy senkinek el ne mondják, amit láttak, hanem csak akkor, amikor az Emberfia már feltámadt a halottak közül.
10 Meg is jegyezték jól ezt az igét, de tanakodtak maguk között: mit jelent feltámadni a halottak közül.
11 Ezért megkérdezték tőle: "Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?"
12 Ő pedig így válaszolt: "Illés valóban előbb jön el és helyreállít mindent. Akkor viszont miért van megírva az Emberfiáról, hogy sok szenvedésben és megvetésben lesz része?
13 De mondom nektek, hogy Illés már el is jött, és azt tették vele, amit csak akartak, ahogyan meg van írva róla."

forrás: MAGYAR BIBLIATÁRSULAT ÚJFORDÍTÁSÚ BIBLIÁJA

KOMMENTÁR

Mk 9, 2 Jézus megdicsőülése (Mt 17:1–13; Lk 9:28–36).
A megdicsőülés elbeszélésében Mk és Mt (a Mt 17:6–7 leszámításával) a Lk-féle párhuzammal szemben jelentősen egyezik. A 2–9 maga az esemény, a 10–13 ehhez fűz reflexiókat egy Illésapokaliptika és Jézus szenvedés-próféciája jegyében. Az elbeszélés nem lehet Jézus epifániáinak visszavetítése a földi Jézus életébe, mert epifániáiban Jézus nem így jelent meg, és egy ilyen eredetű elbeszélésben Mózes és Illés alakjának sem volna mit keresnie. A megdicsőülés Mk koncepciójában a caesareai hitvallás megpecsételése, Jézus messiási pályájának fordulópontja (peripeteia). Így rokon a keresztelési jelenettel, amely Jézus messiási pályáján való elindulásának mozzanata (csak ott a látomás csupán villanásszerű); de előkészítője a Feltámadott megjelenéseinek is, amelyekben viszont a feltámadás utáni új ember teste válik láthatóvá. Hat nappal a szenvedés-prófécia után történik a megdicsőülés (ez az isteni kinyilatkoztatásra való felkészülés időtartama, vö. Ex 24:16; Lk nyolc napja a római időszámítást követi). Három legközelebbi tanítványát viszi magával Jézus: három tanú jelenlétében történik az esemény (Deut 19:15). Az elbeszélésből következhetik, hogy Péter beszélte el későbben. Hogy melyik hegy az, amelyen Jézus metamorphósis-a történik (Mk nyugodtan használja ezt a nem egészen veszélytelen szót), azt nem tudjuk. Mk „naív” ábrázolásmódja apokaliptikusan túlzó, és ehhez a hangulathoz hozzátartozik Mózesnek, a törvény megfogalmazójának és Illésnek, a törvény helyreállítójának a megjelenése is. Péter az ünnepi percben nagy buzgalommal ajánlja fel szolgálatát az Úrnak és a vele együtt levő mennyei személyeknek, de az elbeszélésből megmutatkozik, hogy az emberi tanúk ezúttal sem értik az esemény lényegét. Az is kitűnik, hogy nem a látomás a lényeg: ez csak felhívja a jelenlevők figyelmét a mennyei szózatra, amelyet már Jézus megkeresztelkedésének elbeszéléséből ismerünk. Amint ez elhangzik, tovább nem is történik semmi. Jézusnak a hegyről lefelé jövet mondott szavaiból világossá válik, hogy a történtek valamiképpen feltámadására utalnak. A tanítványok ismét nem értik Jézus rejtélyes szavait. Odáig jutnak el legmesszebbre, hogy azt hiszik: Illés megjelent a hegyen, tehát most már időszerű az Emberfia dicsőséges eljövetele. Optimista váradalmaikkal szemben Jézus most is szenvedéseire utal; Illés nevével Keresztelő János sorsát jellemzi, mintegy utalva vele tulajdon sorsára.
forrás: JUBILEUMI KOMMENTÁRMk 9, 2 Jézus megdicsőülése (Mt 17:1–13; Lk 9:28–36).
A megdicsőülés elbeszélésében Mk és Mt (a Mt 17:6–7 leszámításával) a Lk-féle párhuzammal szemben jelentősen egyezik. A 2–9 maga az esemény, a 10–13 ehhez fűz reflexiókat egy Illésapokaliptika és Jézus szenvedés-próféciája jegyében. Az elbeszélés nem lehet Jézus epifániáinak visszavetítése a földi Jézus életébe, mert epifániáiban Jézus nem így jelent meg, és egy ilyen eredetű elbeszélésben Mózes és Illés alakjának sem volna mit keresnie. A megdicsőülés Mk koncepciójában a caesareai hitvallás megpecsételése, Jézus messiási pályájának fordulópontja (peripeteia). Így rokon a keresztelési jelenettel, amely Jézus messiási pályáján való elindulásának mozzanata (csak ott a látomás csupán villanásszerű); de előkészítője a Feltámadott megjelenéseinek is, amelyekben viszont a feltámadás utáni új ember teste válik láthatóvá. Hat nappal a szenvedés-prófécia után történik a megdicsőülés (ez az isteni kinyilatkoztatásra való felkészülés időtartama, vö. Ex 24:16; Lk nyolc napja a római időszámítást követi). Három legközelebbi tanítványát viszi magával Jézus: három tanú jelenlétében történik az esemény (Deut 19:15). Az elbeszélésből következhetik, hogy Péter beszélte el későbben. Hogy melyik hegy az, amelyen Jézus metamorphósis-a történik (Mk nyugodtan használja ezt a nem egészen veszélytelen szót), azt nem tudjuk. Mk „naív” ábrázolásmódja apokaliptikusan túlzó, és ehhez a hangulathoz hozzátartozik Mózesnek, a törvény megfogalmazójának és Illésnek, a törvény helyreállítójának a megjelenése is. Péter az ünnepi percben nagy buzgalommal ajánlja fel szolgálatát az Úrnak és a vele együtt levő mennyei személyeknek, de az elbeszélésből megmutatkozik, hogy az emberi tanúk ezúttal sem értik az esemény lényegét. Az is kitűnik, hogy nem a látomás a lényeg: ez csak felhívja a jelenlevők figyelmét a mennyei szózatra, amelyet már Jézus megkeresztelkedésének elbeszéléséből ismerünk. Amint ez elhangzik, tovább nem is történik semmi. Jézusnak a hegyről lefelé jövet mondott szavaiból világossá válik, hogy a történtek valamiképpen feltámadására utalnak. A tanítványok ismét nem értik Jézus rejtélyes szavait. Odáig jutnak el legmesszebbre, hogy azt hiszik: Illés megjelent a hegyen, tehát most már időszerű az Emberfia dicsőséges eljövetele. Optimista váradalmaikkal szemben Jézus most is szenvedéseire utal; Illés nevével Keresztelő János sorsát jellemzi, mintegy utalva vele tulajdon sorsára.
forrás: JUBILEUMI KOMMENTÁRMk 9, 2 Jézus megdicsőülése (Mt 17:1–13; Lk 9:28–36).
A megdicsőülés elbeszélésében Mk és Mt (a Mt 17:6–7 leszámításával) a Lk-féle párhuzammal szemben jelentősen egyezik. A 2–9 maga az esemény, a 10–13 ehhez fűz reflexiókat egy Illésapokaliptika és Jézus szenvedés-próféciája jegyében. Az elbeszélés nem lehet Jézus epifániáinak visszavetítése a földi Jézus életébe, mert epifániáiban Jézus nem így jelent meg, és egy ilyen eredetű elbeszélésben Mózes és Illés alakjának sem volna mit keresnie. A megdicsőülés Mk koncepciójában a caesareai hitvallás megpecsételése, Jézus messiási pályájának fordulópontja (peripeteia). Így rokon a keresztelési jelenettel, amely Jézus messiási pályáján való elindulásának mozzanata (csak ott a látomás csupán villanásszerű); de előkészítője a Feltámadott megjelenéseinek is, amelyekben viszont a feltámadás utáni új ember teste válik láthatóvá. Hat nappal a szenvedés-prófécia után történik a megdicsőülés (ez az isteni kinyilatkoztatásra való felkészülés időtartama, vö. Ex 24:16; Lk nyolc napja a római időszámítást követi). Három legközelebbi tanítványát viszi magával Jézus: három tanú jelenlétében történik az esemény (Deut 19:15). Az elbeszélésből következhetik, hogy Péter beszélte el későbben. Hogy melyik hegy az, amelyen Jézus metamorphósis-a történik (Mk nyugodtan használja ezt a nem egészen veszélytelen szót), azt nem tudjuk. Mk „naív” ábrázolásmódja apokaliptikusan túlzó, és ehhez a hangulathoz hozzátartozik Mózesnek, a törvény megfogalmazójának és Illésnek, a törvény helyreállítójának a megjelenése is. Péter az ünnepi percben nagy buzgalommal ajánlja fel szolgálatát az Úrnak és a vele együtt levő mennyei személyeknek, de az elbeszélésből megmutatkozik, hogy az emberi tanúk ezúttal sem értik az esemény lényegét. Az is kitűnik, hogy nem a látomás a lényeg: ez csak felhívja a jelenlevők figyelmét a mennyei szózatra, amelyet már Jézus megkeresztelkedésének elbeszéléséből ismerünk. Amint ez elhangzik, tovább nem is történik semmi. Jézusnak a hegyről lefelé jövet mondott szavaiból világossá válik, hogy a történtek valamiképpen feltámadására utalnak. A tanítványok ismét nem értik Jézus rejtélyes szavait. Odáig jutnak el legmesszebbre, hogy azt hiszik: Illés megjelent a hegyen, tehát most már időszerű az Emberfia dicsőséges eljövetele. Optimista váradalmaikkal szemben Jézus most is szenvedéseire utal; Illés nevével Keresztelő János sorsát jellemzi, mintegy utalva vele tulajdon sorsára.

2008 Szeptember 14. VASÁRNAP

 Zsolt 145.

1 Dávid dicsérete. Magasztallak téged, Istenem, királyom, áldom nevedet mindörökké.
2 Mindennap áldalak téged, dicsérem nevedet mindörökké.
3 Nagy az ÚR, méltó, hogy dicsérjék, nagysága felfoghatatlan.
4 Nemzedékről nemzedékre dicsérik műveidet, hirdetik hatalmas tetteidet.
5 Fenségeden, ragyogó dicsőségeden és csodálatos dolgaidon én is elmélkedem.
6 Elmondják, milyen félelmes hatalmad, én is felsorolom nagy tetteidet.
7 Áradoznak, emlékezve nagy jóságodra, és örvendeznek igazságodnak.
8 Kegyelmes és irgalmas az ÚR, türelme hosszú, szeretete nagy.
9 Jó az ÚR mindenkihez, irgalmas minden teremtményéhez.
10 Magasztal, URam, minden teremtményed, és híveid áldanak téged.
11 Elmondják, hogy országod milyen dicsőséges, és beszélnek hatalmadról,
12 megismertetve az emberekkel az ÚR hatalmas tetteit, országa ragyogó dicsőségét.
13 Országod örökkévaló ország, uralkodásod nemzedékről nemzedékre tart.
14 Támogat az ÚR minden elesettet, és fölegyenesít minden görnyedezőt.
15 Mindenki várakozva néz rád, és te idejében adsz nekik eledelt.
16 Kinyitod kezedet, és kielégítesz minden élőlényt kegyelmesen.
17 Az ÚRnak minden útja igaz, és minden tette jóságos.
18 Közel van az ÚR mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja.
19 Teljesíti az istenfélők kívánságát, meghallja kívánságukat, és megsegíti őket.
20 Megtartja az ÚR mindazokat, akik őt szeretik, de a bűnösöket mind elpusztítja.
21 Az ÚR dicséretét hirdeti ajkam, áldja mindenki az ő szent nevét mindörökké!

forrás: MAGYAR BIBLIATÁRSULAT ÚJFORDÍTÁSÚ BIBLIÁJA

KOMMENTÁR

Zsolt 145, 1
A zsoltáríró magasztalja az Urat (Zsolt 30:2; 118:28), és „Istenem”-nek nevezi. Ez az Istennel való bensőséges kapcsolatnak és a gyermeki bizalomnak kifejezése (Zsolt 5:3; 68:25; 74:1; 84:4). Ahol Istent mint Királyt dicsérik, ott a gyülekezet is jelen van. Ezt bizonyítják az Isten királyságáról szóló énekek: Zsolt 93; 96–99. A zsoltáríró önmagát szólítja fel Isten, magasztalására (Zsolt 103:1k.); az Ő nevét akarja áldani „mindörökké”, azaz egész életében. Az óhajtó módok (cohortativusok) itt himnikus természetűek.
Zsolt 145, 3
A rövid himnikus corpus (főrész) az Úr nagyságát (Zsolt 48:1; 96:4; 147:5) és minden emberi értelem felett álló, kikutathatatlan „hatalmas tetteit” dicséri (Jób 5:9; 9:10; Ézs 40:28).
Zsolt 145, 4
Ez a második bevezetés, himnikus kívánságokkal. Az igealakok iussivusok: dicsérjék… hirdessék (4. vers), beszéljék… mondják el (a LXX alapján, a „dolgai” és „elmélkedem” helyett) (5. vers), szóljanak… sorolják el (LXX) (6. vers), (forrásként) buzogjanak… ujjongjanak (7. vers). Az, amit nemzedékről nemzedékre hirdetni kell, az Úr teremtő munkája és népe történetében véghezvitt csodái. Ezekből megismerhető az Ő dicsősége, fensége és méltósága, és megtapasztalható jósága és „igazsága” is (7. vers). Az Úr igazsága nem csupán igazságos törvényekben mutatkozik meg, hanem népét segítő nagy történelmi tetteiben is (Bír 5:11; Zsolt 22:32; 48:11; 71:24; 143:1). Ezeknek „emlékezete” a gyülekezet istentiszteletén megy végbe (Zsolt 30:5; 97:12) („szent emlékezetét”) (102:13; 135:13).
Zsolt 145, 8
Ez rövid himnikus főrész (corpus). Az Úr irgalmához képest kicsi az Úr haragja (Ex 34:6; Zsolt 30:6; 86:15; 103:8; Ézs 54:7k.). Itt régi és a liturgiában gyakran használt igét idéz a zsoltáríró. A 9. versben előforduló „mindenség” szó késői szóhasználatra mutat; a párhuzamos félsor az Úr összes alkotásáról beszél. Az Úr tevékenysége csupa jóság és irgalom az egész teremtett világban (Zsolt 79:8; 119:77.156).
Zsolt 145, 10
Itt a harmadik bevezetés, himnikus kívánságokkal (iussivusok: magasztaljanak téged… áldjanak téged, 10. vers, mondják el… beszéljék, 11. vers). (A 12. vers célhatározói prepozícióval ellátott infinitivus constructus: hogy megismerhessék). A 10. vers szerint a teremtett világ nem maradhat néma. Magasztalnia kell az Urat (Zsolt 19:2; 97:6). Hiszen Ő teremtett mindent (Zsolt 8:4; 19:2; 102:26); a világ az Ő tulajdona (Zsolt 95:4; 100:3). Az istendicséretben a híveknek kell elöljárniuk. A gyülekezet a teremtett világ és a mennyei lények karvezetője: ezeket az Úr magasztalására szólítja fel (Zsolt 29:1k.; 103:20k.; 148:1kk.). A 12. versben már az Úr hatalmának és országának hirdetéséről van szó. Az Úr országa „fenséges dicsőségét” nemcsak a választott nép körében kell hirdetni, hanem minden emberrel meg kell ismertetni.
Zsolt 145, 13
A harmadik himnikus főrészben (corpus) Isten országának rendjét magasztalja a zsoltár. Az Úr nem élettelen elv vagy gondolatrendszer, hanem örökké élő és uralkodó személyes Isten. A 13. vers szövegét idézi a Dán 3:33; 4:31 is. A 13. vers a LXX-ban a héber szövegből kiesett „nun-versszak”-ot is tartalmazza. Ez majdnem szó szerint megegyezik a 17. vers szövegével: „Az Úrnak minden útja megbízható, és minden tette jóságos”. Az Úr különösen is támogatja a gyengéket. Az „elesettek” és „görnyedezők” reménykedhetnek irgalmában (8. vers; Zsolt 9:19; 10:17; 18:28; 25:9; 149:4). A 15k. vers úgy ábrázolja az Urat, mint családapát és házigazdát, aki gondoskodik mindenkiről. Nem hiába tekintenek rá várakozva és reménységgel: idejében ad nekik eledelt (Zsolt 104:27k.; 123:1k.). A 17. versben a héber szövegből kiesett 13b. vers ismétlődik. Csak a vers eleje más: „igaz az Úr”. Az előző két versben az Úr gondviselő szeretetéről volt szó; itt pedig a hívek életében véghezvitt cselekedeteiről. Ő igaz Isten (Zsolt 7:10.12; 116:5; 119:137). Ítéletei igazságosak (Zsolt 129:4) és helyreállítják az igazak jogait (Zsolt 7:10; 26:1; 34:16; 37:17). Kész meghallgatni kiáltásukat (Zsolt 4:4; 6:9k.; 39:13; 94:9), közel van híveihez (Zsolt 34:19; 73:28). Isten kijelentésének egyik központi üzenete az, hogy Őt a szeretet köti össze híveivel (20. vers; Ex 20:6; Deut 5:10; 6:5; 10:12; Mt 22:37; Mk 12:30; Lk 10:27). Az Ószövetség is azt tanítja, amit az Újszövetség: Isten előbb szeretett bennünket, mint mi Őt (Deut 7:8; 1Jn 4:19). Ez a szeretet – mint a Tízparancsolat szövege is mutatja – igazsággal párosul. Isten igaz ítélettel sújtja a bűnösöket (20b. vers).
Zsolt 145, 21
A himnusz záró verse visszatér a bevezetés gondolatához. A zsoltáríró maga is az Úr dicséretét hirdeti, és ugyanezt várja „minden testtől”, minden embertől. A vers második sora a bibliai kéziratok egy része szerint így hangzik: „És mi áldjuk az Urat mostantól kezdve mindörökké. Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt 115:18).
forrás: JUBILEUMI KOMMENTÁR

ARANYMONDÁSOK

Lk 16, 10

Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.

2008 Szeptember 7. VASÁRNAP

ZSOLT:103 , 1-22

1 Dávidé. Áldjad, lelkem, az URat, és egész bensőm az ő szent nevét!
2 Áldjad, lelkem, az URat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!
3 Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet,
4 megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg.
5 Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé.
6 Minden elnyomottal törvényesen és igazságosan bánik az ÚR.
7 Megismertette útjait M