IMAHÉT 2013
PÉNTEK 2013.03.01
6. nap: Úton, akadályokon át volt a témája ennek a napnak, amelyről Bányai János síteri baptista lelkipásztor értekezett az Ef.2. 13-16. alapján - Krisztus lebontja az elválasztó falainkat alcímmel – március 2-án, pénteken.
Az Ige az, amely kigyógyítja az emberi testet minden bajától, gyötrelmeitől, mert Jézus Krisztus, Isten fia az aki ledöntheti a falakat, az elválasztó elszigetelő falakat. Azt hisszük, hogy az amit nem látunk az nem létezik, de ez nem így van, mert köztünk és Isten között, aki van, létezik egy fal, amelyet le kell dönteni, hiszen a mi bűneink is egy falként van köztünk és Isten között.
A mai világ embere ki van szomjazva a szeretetre, az egymással való kommunikációra ezért el kell tüntessük az Istenhez vezető választófalat, az ellenségeskedést, amely nem más mint az eredeti bűn vagyis a büszkeség. Ez az imahét is azért van, hogy megerősítsen bennünket Jézus Krisztusban felekezeti hovatartozás nélkül, hiszen a célja velünk, hogy lebontsa ezt a köztünk levő falat, az ellenségeskedést aki eggyé akar bennünket tenni, hiszen egy célunk van, az hogy Isten Igéje eljusson mindnyájunk szívéhez. A Bányai család szép egyházi zenével szolgált gitár és hegedű kísérettel.
|