IMAHÉT 2013
HÉTFŐ 2013.02.25
2. nap: Úton Krisztus megtöretett testével – február 25, hétfő – Vincze Zoltán Nagyvárad-csillagvárosi lelkipásztor a Lk 22,14-23. hívta segítségül amikor Jézus megtöri a kenyeret s szenvedése előtt önmagát adja ajándékul.
Az igehirdető magával hozta egyházközségének jókívánságait, de egyben azt az összekötő kapcsot is amely nem csak minket, de a világ több millió keresztyén közösségét köti össze, azokat akik elnyomásban élnek. Ebben a modern világban van egy sziklavárunk az Isten és annak egyszülött fia Jézus Krisztus aki saját életét adta a mi bűneinkért, akihez bármikor fordulhatunk gondjainkkal segítségért, hiszen Ő vágyik arra, hogy velünk legyen és megadja számunkra a lehetőséget, hogy adjuk át neki egész életünket. A tanítványok nem hitték először azt hogy maga Jézus van közöttük ezért Emmausba érve vette a kenyeret és a bort elmondván a szereztetési igét, csak azután hitték el hogy valóban Jézus Krisztus van közöttük, úgy ahogy azt megígérte. Ragadjuk hát meg ezt az átszegzett kezet nem csak az Istentiszteleteken, hanem életünk minden napján. Sikeresen mutatkozott be a hegyközcsatári gyülekezet kórusa Miklós Spurigán Zoltán kántor – karnagy irányításával.
|