Letette esküjét
a hegyközcsatári református
gyülekezet új presbitériuma
Sűrű őszi eső vette kezdetét vasárnap, október 28-án délelőtt az Istentiszteletet megelőzően, amikor az egész Királyhágómelléki Református Egyházkerület egyházközségeiben a 2012. október 7-én tartott választói közgyűlés döntése alapján az új és újraválasztott presbiterek tettek esküt, vagy erősítették meg eskütételüket a gyülekezet előtt. A Kánon szerint egyházunk zsinatpresbiteri egyház, ami azt jelenti, hogy nem személyek, hanem testületek kormányozzák.
A presbiter az ősi keresztyén egyházak elöljáróinak neve volt. Akik bizonyos hatalmat nyertek, felügyeltek az istentiszteletnél a rendre, kezelték az egyházközség ügyeit és felügyelték az egyháztagok erkölcsi magaviseletét. A magyar presbiter elnevezés a görög presbüterosz szóból ered, melynek jelentése: valakinél idősebb, öregebb. Keresztyén presbiterekről először az ApCsel 1: 5-ben olvasunk: „Mivel pedig Pálnak és Barnabásnak nem kis viszálya és vitája támadt velük, úgy rendelkeztek, hogy ebben a vitás ügyben Pál, Barnabás és néhányan mások is menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe. ” (ApCsel 1 5,2).
Az apostolok idején annyiban módosul az ószövetségi gyakorlat, hogy a presbiterek vagy vének nem életkoruk alapján lesznek egy-egy keresztyén közösség vezetői, hanem kiválasztás, megbízás alapján, ahol már sokkal kevésbé számít a tényleges életkor. Pál első missziói útjánál olvasunk először az új gyülekezetek presbitereiről. „Miután pedig gyülekezetenként elöljárókat választottak nekik, böjtölve és imádkozva az Úrnak ajánlották őket, akiben hittek.” (ApCsel 14,23). Már ebben időben is a gyülekezet anyagi ügyeinek intézése is a presbiterek feladata volt.
Spurgeon, amikor azt mondja: „Istennek nincs szüksége a mi tudásunkra, de meg kevésbé van szüksége a tudatlanságunkra. De mégis sokkal fontosabb a hit.” Mindnyájan tudjuk, hogy szeretet csak ott van, ahol hit is van, a szeretet nem szülője, hanem gyermeke a hitnek. Megbocsátani, szeretni, szolgálni csak hit által lehet. Csak az tud megbocsátani, aki hittel felismerte, hogy Jézus nekem milyen sokat megbocsátott, s akkor hogyne tudnék én is megbocsátani? Szolgálni is csak az tud, aki hitben megértette, hogy Krisztus nekünk hogyan szolgált, és szeretni is csak az képes, aki elfogadta már hit által a Krisztus szeretetét.
Ezen ismeretek alapján választotta Nt. Miklós Csaba hegyközcsatári lelkipásztor az ünnepi Istentisztelet igéjét az Apcsel 20:28 – ból „Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett.” , hiszen a ma fogadalmat tévő presbiterek mellett ez az Ige mindenkihez szól, minden gyülekezeti taghoz, Krisztus követőkhöz, egyháztagokhoz, mert a szolgálat nemcsak a presbitereknek szól, hanem Isten minden szolgájának, hiszen Ő mindenkire bízott valakit az élet során, Isten megbízott bennünket szolgálatokkal – magyarázta a lelkipásztor. Füle Lajos olyan szépen megfogalmazta ki is a presbiter:
Füle Lajos: Presbiterek
Kinek a lelke vágyik a fényre,
kinek kenyere az Úr Igéje,
és kenyeréből másnak is szel,
az presbiter.
Kinek van szeme a más bajára,
kinek van füle a más jajára,
a tennivalóit így méri fel,
az presbiter.
Ki másnak vermét sohasem ássa,
aki keresztjét nem teszi másra,
a mások terhét így veszi fel,
az presbiter.
Kinek a templom kegyelem háza,
otthon van benne maga, családja,
bár mindenütt az Úrra figyel,
az presbiter.
Aki hitét örömmel megvallja,
mind presbiter, bár nem az a rangja,
de kedves élet Isten előtt:
megáldja és megszenteli őt.
A presbitereknek olyannak kell lennie, mint a só, ízt kell adniuk a gyülekezetnek, mert ők példaképei a nyájnak, a tagok tudják, hogy ezekre az emberekre számítani lehet, hiszen állhatatosak, erősek. Ilyennek kell lenni nemcsak a következő hat évben, hanem életünk utolsó napjáig. Hálával kell, hogy megteljen a szívünk azokért az elődökért, akik a nehéz időkben szolgáltak és ma is önzetlenül szolgálnak.
Az apostol által használt kép szerint a gyülekezeti szolga, presbiter munkája hasonlatos a pásztor munkájához, akinek legfontosabb feladata, hogy a rábízott nyáj füves legelőt, életet adó táplálékot találjon. A gyülekezet táplálása, legeltetése nyilvánvalóan az, hogy az emberek hallják az evangéliumot, és engedelmesen kövessék azt. Mindennemű egyházi szolgálatnak és betöltött tisztségnek akkor van értelme és létjogosultsága, ha az - az „Isten közöttetek való nyájának legeltetését” szolgálja. A legfőbb cél tehát, hogy a gyülekezet, a nyáj hallja meg Urának szavát, értse meg akaratát és engedelmeskedjen Neki. A lelkipásztor, a gondnok, a presbitérium faladata és felelőssége úgy szolgálni a gondjukra bízott gyülekezetet, hogy a Krisztusnak engedelmeskedő életet éljen.
Az ilyen gyülekezeti szolgálat számára ad konkrét útmutatásokat iPéter apostol, hogyan legeltessük Isten közöttünk való nyáját? 1. Ne kényszerből. 2. Ne nyerészkedésből. 3. Ne úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon. 4. Mint, akik példaképei a nyájnak.
A ma fogadalmat tett presbiterekre sok bízatott, hiszen őrállókká lettetek! Feladatuk az őrködés, őrködés a tanítás tisztasága felett, őrködés a gyülekezet lelki és anyagi javai fölött! De ott a figyelmeztetés is: viseljetek gondot „magatokra és az egész nyájra” – ahhoz, hogy valaki Isten nyájának gondviselője lehessen, előbb tudnia kell gondoskodni a tulajdon lelkéről, a rábízottakról a családban, és a munkahelyén. Gondot viselni odafigyelni valamire, odaadással foglalkozni valamivel. Mindezt csak az tudja végezni, aki derék, istenfélő, igazságos, gyűlöli a haszonlesést és Isten szentlelkének a vezetése alatt áll. Látjuk tehát, hogy a presbiter nem csupán őrálló a gyülekezetben, hanem úgymond lelki gondozó is (Jak 5,14-16).
Az igemagyarázatot követően az Úr asztalát körbeálló presbiterek hangos szóval tettek fogadalmat a gyülekezet előtt akik fennállva hallgatták végig az esküt „ Én… esküszöm az élő Istenre, aki Atya Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy örök, igaz Isten, hogy presbiteri tisztségemben, amelyre Isten akaratából e gyülekezet elválasztott, a mi Urunk Jézus Krisztusnak hűséges szolgája leszek. A fennálló egyházi törvényeknek és törvényes rendeleteknek minden teendőimben kész szívvel engedelmeskedek.
A lelkipásztort és egyházunk munkásait egyházvédő és építő munkájában minden erőmből támogatni szent kötelességemnek ismerem.
Ha emberi gyarlóságból akár az egyházi törvénynek, akár törvényes felsőbbségem ellen valamiben vétenék, az egyházi fenyítéket alázatosan felveszem.
Az általam igaznak ismert református vallást sem félelemből, sem adományért, sem más egyéb tekintetért meg nem tagadom.
Beszédemmel, minden munkásságommal, jó példámmal és egész életemmel anyaszentegyházunk építésére és Isten országa terjesztésére törekszem, naponként igyekezvén magam is és hívogatván másokat is követni azt, aki a Fő, a mi Urunk Jézus Krisztust.
Isten engem úgy segéljen. Ámen ”
Az istentisztelet keretein belül az eskütételt követően oklevéllel köszönte meg az egyházközség lelkipásztora az elmúlt hat évben szolgáló presbiterek szolgálatát, munkáját, de oklevelet kaptak az új és újraválasztottak is.
Az eskütételt megelőző napokban tartotta meg alakuló ülését az újonnan megválasztott hegyközcsatári Presbitérium és saját kebeléből választott főgondnokot és gondnokot a választási szabályok és rendelkezések betartásával. A szavazást követően a Presbitérium újraválasztotta Mészáros Károlyt főgondnoknak és Molnár Istvánt gondnoki tisztségükbe.
Befejezésként Miklós Csaba Péter lelkipásztor következőképen szólt a presbiterekhez: „Sáfárok vagytok, amit az Isten rátok bízott, azokkal kell elszámolnotok. Kívánom nektek gyülekezetünk minden tagjának nevében, hogy legyetek hűek, hogy az Úr majd nektek is azt tudja mondani?
„Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután!” Ámen.
|