Pál szolgálata
ApCsel 20,17-30
Pál apostol siet, hogy a pünkösdi ünnepekre eljusson Jeruzsálembe, mert ott akar ünnepelni és vitte magával az összegyűlt adományt a jeruzsálemi gyülekezetnek. Milétoszban magához hivatja az efézusi gyülekezet véneit, mert el akar búcsúzni tőlük. Vének, vezetők jönnek más gyülekezetekből is. Eljönnek a kis-ázsiai gyülekezetek vezetői, hogy búcsút vegyenek az apostoltól. E találkozás alkalmával Pál apostol beszámol a munkájáról és felvázolja a jövendőt is.
Az apostol emlékezik és emlékeztet: „Ti tudjátok, hogy az első naptól fogva, melyen Ázsiába jöttem, mint viseltem magamat ti köztetek az egész idő alatt. Szolgálván az Úrnak teljes alázatossággal és sok könnyhullatással és kísértések közt…” (ApCsel 20,18-19).
Amikor Efézusban szolgált, bizony sok küzdelemben volt része. Sok akadékoskodó, hitetlenkedő és magának való ember lehetett ott Efézusban. Egy történet jut eszembe, mely éppen arra világít rá, hogy milyen nehéz az emberek között Krisztust követni és Róla bizonyságot tenni.
*
Rómában, a világ fővárosában volt egy különleges palota, ahol a császár testőrsége lakott és a császár gyermekeinek tanárait képezték. Az egyik ilyen tanárjelöltet Alexamenosznak hívták. Ez Kr. e. 150-200 között történt. Az egész Római Birodalomban hirdették az evangéliumot. Alexamenosz is hallott Jézus Krisztusról és szívébe fogadta. Társai gúnyolták és nevették. Hogyan imádhat Alexamenosz olyan Istent, akit mint valami bűnözőt a keresztre feszítettek? Számukra ez elfogadhatatlan volt, hogy egy ilyen Istenben higgyenek. Alexamenosz azonban Krisztus által nagy békességre lelt. Barátai idétlen szamárságnak tartották, hogy Alexamenosz egy megfeszített Istenben hisz. Ezért egy éles tárggyal keresztet rajzoltak annak a szobának a falára, amelyben Alexamenosz lakott és imádkozott. A kereszten függő embernek szamárfejet rajzoltak. Ezzel akarták kigúnyolni őt és nyilvánvalóvá tenni, hogy valójában idétlen szamárságnak esett áldozatul, amikor olyan Istent imád, aki nem tudta önmagát megmenteni, hanem keresztre feszítették. Hogyan tudja hát egy ilyen gyönge Isten megmenteni az imádóit, amikor Őt Magát is keresztre szegezték. Melléje odarajzolták Alexamenoszt és görögül odaírták: „Alexamenosz az Istenét imádja.” Így árasztották el hívő társukat gúnnyal és megvetéssel, és káromolták Isten szeretetét az Ő Fiában, Jézus Krisztusban.
A Római Világbirodalom régen elbukott, Alexamenosz minden kortársa már halott. Káromló beszédjük és tettük porrá és hamuvá lett. Alexamenosz neve azonban örökre be van írva az élet könyvébe.
Így van ez mind a mai napig: A hitetlenek számára a keresztről szóló beszéd bolondság és botránkozás (1 Kor 18-24), a hívők számára azonban Isten dicsőséges és hatalmas ereje, amely képes őket örökre megszabadítani bűneiktől, a haláltól, a kárhozattól. Az önigazult emberek ezt nem akarják belátni, sem nem akarják magukat bűnösnek elismerni, sem nem akarnak megtérni a megfeszített Krisztushoz. Ezért van sok olyan névleges keresztyén a világban.
Bizony sok gúnyolódó, hitetlenkedő emberrel lehetett dolga az apostolnak, ha ilyen szomorúan ír. Hiszen ő maga mondja, hogy „könnyhullatással és kísértések” között szolgált.
Ma is milyen sok lelkipásztor keseredik meg a szolgálatban, mint Pál apostol, azért mert sok akadékoskodó és kicsinyhitű ember van a gyülekezetben.
De nem csak a lelkipásztorok keserednek meg, hanem a hívek is, a királyi papság tagjai, akik a maguk helyén a szolgálatban éppen úgy megkeseredhetnek, mint a hivatásos lelkipásztorok. Egy néhány testvér elindul már a szolgálatban és a többiek megmosolyogják, vagy még akadályokat is gördítenek az útjukba.
No, meg a családban is bele lehet keseredni a szolgálatban: nők, férfiak, ifjak egyaránt. A feleség imádkozva szolgál, a férj pedig nem értékeli a munkáját. Sőt a legtöbben méltatlankodnak, hogy nem finom a főztje, nem mosta el az edényeket, nincs rend a lakásban…A feleségek egy része is méltatlankodik és zsörtölődik, hogy nincs elég pénz; hogy nem olyan gazdagok, mint talán a szomszéd… Az ifjak is követelőzők, többet kívánnak anyagiakban…
Sok önző ember van, aki büszkélkedik önmagával, képességeivel, erejével, stb. A Titanic utasai is ezt tették.
*
A hatalmas, 269 m hosszú Titanic 1912-nen indult útnak. Mindenki figyelmeztette őket, hogy ne a nyári útvonalon menjenek a jéghegyek miatt, de nem hallgattak a jó tanácsra. 2224 emberrel a fedélzetén büszkén indultak el. Oldalára ez volt írva: „Nincs Isten!””Krisztus sem tud minket elsüllyeszteni!” Egész úton mulatoztak egészen addig, amíg be nem következett a katasztrófa, amikor jéghegynek ütköztek 1912. április 14-ről 15-re virradó éjszaka. Amikor a jéghegy hosszában kettévágta a hajót, akkor döbbentek rá az utasok, hogy vége mindennek! Most már a karmester ezt az éneket vezényelte: „Hadd menjek, Istenem mindig feléd!”
Mindössze 707 embert tudtak megmenteni. 1517 utas az életét vesztette.
A mai világban is sok ilyen büszke ember van, aki elfordult Istentől és magában bízik. Nem kell a templom, nem kell a Biblia, nem kell az imádság! Csak a pénz, ...a pénz,…és a pénz…
A Krisztus szolgája ilyenkor „könnyek között” szolgál, legyen az lelkipásztor, gyülekezeti tag, vagy családtag. De szolgál! Mert nem tudja abbahagyni, ugyanis erre a szolgálatra Ura hívta el. Ugyanis Isten szolgája tudja, hogy ő egy olyan ország tagja, amelynek Ura maga az Isten!
*
Frigyes Vilmos porosz király előszeretettel kereste fel az újonnan alapított népiskolákat. Az egyik iskolalátogatáskor a következő kérdéseket tette fel a gyermekeknek:
- Gyerekek, hova tartoznak a földön levő kövek?
- A kövek az ásványok országába tartoznak – mondta az egyik gyermek.
- És hova tartoznak a mező szép virágai?
- A mező virágai a növények országába tartoznak – mondta egy másik nebuló.
- És hova tartoznak a mezőn legelő lovak és tehenek?
- Az állatok világába.
- És hova tartoznak az emberek?
- Mi emberek a mennyországba tartozunk – mondta egy kisleány.
Mondhatta volna azt is, hogy mi emberek az emberek országába tartozunk, de ez a gyermek tudta, hogy mi a mennyországba tartozunk. Te tudod? Ha tudod, akkor könnyeid között imádkozz Jézushoz és ad erőt, hogy szolgálj itt a földön, hogy egyre több ember a mennyországba jusson az Úr Jézus Krisztus által.
Miképpen Pál apostol is, aki Krisztusra nézett lélekben, és krisztusi lelkülettel szolgált nagy alázatban. A cselszövések és kísértések ellenére is Krisztus szerint szolgált, mert Jézus Krisztus volt a példaképe.
A mi életünkben és szolgálatunkban is Jézus Krisztus kel a példakép legyen,. Ha nem így szolgálunk, akkor megkeseredünk és kiégünk és abbahagyjuk a szolgálatot. Ezzel ellentétben Pál teljes energiával szolgál, hirdeti az evangéliumot, a teljes evangéliumot. Nem emberek tetszését kereste, hanem az Istenét (Gal 1,10). És alázattal szolgált, mint ahogy bizonyságot is tesz erről: „Avagy vétkeztem-e, mikor magamat megaláztam, hogy ti felmagasztaltassatok.” (2 Kor 11,7).
Elszomorította az apostolt a gyülekezeti tagok tévelygése, visszaesése.
Milyen sokan tévelyegnek ma is! Inkább a világgal tartanak, mert a világ öröme fontosabb számukra, mint a Krisztus követése. Sokan csalódnak és elfordulnak Jézustól, mert a lelki gazdagság nem olyan fontos számukra, mint a földi. Sokat kesergünk emiatt éppen úgy, mint az apostol is.
De e szenvedések közepette is volt reménysége: amilyen bőséges a szenvedés, olyan bőséges lesz majd a vigasztalás is Krisztusban. (2 Kor 1,5).
Az apostol szorongva gondol a Jeruzsálemi útra. Soha ne feledjük el, testvéreim, hogy Isten útjának a vállalása szorongással jár. Isten útjának a vállalása mindig belső harccal és vívódással jár.
Emlékezzél csak, testvérem az Úr Jézus Krisztusra. Ott a Getsemáné kertben vért verítékezve fohászkodott és imádkozott az Atyjához, hogy ha lehetséges múljék el tőle a keserű pohár. Ám azt is elmondta, hogy ne az Ő akarata, hanem az Atyáé teljesedjen be.
Ne szégyenkezz te sem, testvérem, ha szorongás, harc, vívódás van benned az Istennek való szolgálat közepette. Jézus is, Pál is így volt ezzel. Pál tudta, hogy ennek az útnak a vége a halál lesz, mert ez az út nem Jeruzsálemben ér véget, hanem Rómában és ezért volt szívében szorongás. És ha az ilyen nagy emberek is vívódnak a haláltusa előtt, a nehéz szolgálat alatt, akkor te se szégyenkezz, ha a te szívedben is jelentkezik ez a szorongás. Csak ne maradj meg itt, hanem vidd az Úr Jézus elé. Ő aztán majd megerősít a további szolgálatokban az Ő Szent Lelke által.
Aztán a 28. verstől jó tanácsokkal látja el Pál apostol a gyülekezet vezetőit. Jó nekünk is, mai vezetőknek erre figyelni: „Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett.” (ApCsel 20,28).
Magyarul ez azt jelenti, hogy nem hanyagolhatjuk el magunkat. Először a vezetőknek kell táplálkozni a lelki eledellel. A vezetőnek kell naponta imádkozni, Bibliát olvasni és azután tudja csak végezni a szolgálatot, vagyis azután tud gondot viselni a nyájra. Ugyanis a gyülekezet vezetője „felügyelő”, „őr” kell hogy legyen a gyülekezet élén. De ez a szó a görög eredetiben „védőt”, „pártfogót”, „oltalmazót” is jelent.
Amikor tehát őrködünk, felvigyázunk a gyülekezetben, azt nem hatalmaskodva, parancsolgatva kell tennünk, hanem nagy alázattal, életünk példaadásával. Úgy kell felügyelni a nyájat, úgy kell legeltetni a nyájat, róla gondot viselni, hogy közben őrzöm, ápolom, gondozom. Nem hatalmaskodással, uralkodással, parancsolgatással kell a nyájat legeltetni, hanem szelíden vezetni a kies legelőre és az üdítő forrásvízhez, mint azt Jézus Krisztus is tette. Már erről beszél az ószövetségi 23. zsoltár, de Jézus is erről tesz bizonyságot. Ő a jó pásztor, a Juhoknak pásztora és az övéi ismerik Őt és követik Őt. Ha mai pásztorok és vezetők szelíden és alázatban szolgálva vezetjük híveinket Hozzá, akkor egyre kevesebben lesznek, akik méltatlankodnak majd a keresztek súlya alatt.
Jézusnak kedves a mai nyája is. Ő mi érettünk is életét adta, mert Neki minden ember drága. Ezért hát vigyázzunk a „dühös farkasokra”, akik el akarják ragadni a nyáj tagjait. Ma is vannak olyanok, akik dühös farkasok módjára a maguk igazát hangoztatják, akik tévtanításokat hirdetnek, hogy csak náluk van üdvösség és öröm és így elragadják a hitben erőtlen bárányokat. Ne hallgassatok ezekre, hanem minden vezetőt vizsgáljatok meg, vajon a Krisztus szeretetével szolgál-e alázattal, vagy csak hangoztatja ezt, de nem látszik az életén.
Egyébként előbb utóbb kiviláglik, hogy ki az Úr Jézus szolgája. Az Úr Jézus szolgája még ha vezető is, nem parancsolgat, nem utasítgat, hanem alázattal szolgál és alig várja, hogy maga tegyen valamit a gyülekezetben és ne másokat utasítgasson. Mennyivel másabb lenne a gyülekezetek élete, ha ilyen szolgáló vezetőink lennének az Anyaszentegyházban!
Ezért imádkozzunk és mi is krisztusi alázattal és szeretettel szolgáljunk.
Pásztorunk a Jézus, /Hozzá tartozunk,
Hű ölébe rejtve,/ Félni nincs okunk,
Bárhová vezessen,/ Csak kövessük Őt,
Járva pusztaságot,/ Harmatos mezőt.
Pásztorunk a Jézus,/ Rája ismerünk,
Hogyha tiszta hangja,/ Lágyan szól nekünk.
Megpirongat néha,/ Édes a szidás,
Ő vezessen minket,/ Ő és senki más.
Pásztorunk a Jézus,/ Meghalt nyájáér’
Mindenik juhára/ hullt a drága vér,
Rajta van pecsétje,/ Minden gyermekén.
„Lelkem adtam néki,/ - Szól – és így enyém.”
Pásztorunk a Jézus/ Karja fegyverünk,
Jönne bár a farkas,/ Mitsem árt nekünk.
A halál völgyében/ szívünk nem remeg,
Tudjuk a halált is/ Jézus győzte meg.
(Hallelujah 171.)
Ámen.
Biharszentjánoson, 2011.02.27.
Csomay Árpád. |