HÚSVÉTI ELMÉLKEDÉS

Jn 14, 19c: „... mert én élek, és ti is élni fogtok”.

      Micsoda győzedelmes húsvéti bizonyságtétel ez, amit Jézus tanítványaitól búcsúzva mond el! Még a nagycsütörtöki-nagypénteki szenvedés előtt vagyunk, búcsúzik tanítványaitól, s nekik mondja: „Még egy kis idő, s a világ nem lát többé engem, de ti megláttok engem: mert én élek, ti is élni fogtok.” Akkor bizonyára nem értették, mit jelentenek Jézus szavai, sőt tiltakoztak is, magukban, halkan, vagy hangosan, mint Péter: „Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik ez meg teveled!” (Mt16,22)

      A hét első napjának reggelén, a húsvéthajnal világosságában azonban csodálatosan ragyog fel ezeknek a szavaknak az örömhíre: „Én élek!”, mondja Jézus. Vagy ahogy az angyalok mondják a halottat kereső asszonyoknak: „Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincsen itt, hanem feltámadott!” (Luk 24,5-6) A nagyon öreg János evangélista, a Pátmosz-szigeti látomásában hallja a feltámadott Krisztus önmagáról szóló bizonyságtételét: „Ne félj, én vagyok az Első és az Utolsó, és az Élő, pedig halott voltam, és íme élek örökkön örökké.” (Jel 1,17c-18)

      Mit jelent ez neked most, a huszonegyedik század elején élő embernek, hogy ezen a húsvéton is eléd áll a Feltámadott az Ő Igéjében, s ezt mondja neked: én élek, és te is élni fogsz? Vagy kérdezzem a Heidelbergi Káté 45. kérdés-feleletének szavával, hisz amúgy is egy nagyon haszonelvű világban élünk: mit használ neked Krisztus feltámadása? Egy verstöredék jut eszembe, valahogy így szólt: hiába született meg Jézus Bethlehemben, ha nem született meg a te szívedben. Nemcsak Krisztus születése, feltámadása is személyes kérdés. Valaki úgy fogalmazott egyszer: senki sem tud helyetted húsvétot ünnepelni. S te sem tudsz senki helyett. Azt vagy te teszed meg, vagy nem teszed meg. A húsvéti ünneplésünknek pedig alapkérdése: hogyan viszonyulok Jézus feltámadásához. Ebben az első kérdés: hiszem-e? A második az, amit a káténk így fogalmaz: Mit használ nekem, neked Krisztus feltámadása?

      Most ennél a másodiknál időzzünk egy kicsit. S ha már a káté kérdését idéztem, legyen itt a csodálatos tömörségű és mélységű válasz is: Először, hogy az ő feltámadásával a halált meggyőzte, hogy minket részeseivé tehessen az ő halálával szerzett igazságnak. Másodszor, az ő ereje minket is új életre támaszt. Feltámadt, legyőzte a halált, tehát él.  Az első húsvét csodálatos eseménye, hogy Jézus a halál kemény valóságával szembehelyezte az Ő életének a valóságát. Ő él, nem a halálé az utolsó szó, hanem Azé, akinek adatott minden hatalom  mennyen és földön, még az elmúlás feletti hatalom is. Pedig ott, ama első húsvéton, annak a hétnek az első napján mindenki csupán a halál könyörtelen valóságával tudott számolni. Az asszonyok, Mária Magdaléna és a másik Mária, a Jakab anyja, akik még a szeretet utolsó jeleit akarják kifejezni azzal szemben, Akiről csak ennyit tudtak, hogy meghalt és eltemették az arimátiai József sírjába. A tanítványok, akik nem hisznek az asszonyok híradásának, húsvéti evangéliumának, hogy Jézus feltámadott, s előttük megy Galileába. Lehetne sorolni még: senki sem számol az Élővel. Miért kell újra és újra beleáradjon életünkbe a húsvéti bizonyságtétel: élek én és ti is élni fogtok? Mert mi magunk is nagyon sokszor csak a halál bizonyosságával számolunk. Így gondolkodunk, így beszélünk, így élünk.

      Pedig Ő él, feltámadt, legyőzte a halált, hogy ennek a győzelemnek az erejével mi is új életre támadjunk. Ahogy mondja igénkben: ti is élni fogtok. Feltámadása és élete a mi feltámadásunk és életünk forrása. Folytatva a Heidelbergi Káté válaszát: Krisztus feltámadása a mi dicsőséges feltámadásunk biztos záloga. „Ő nem csak a saját sírjáról hengerítette el a követ, hanem minden sírról! Ő magát a Halált győzte le, azt a Halált, ami magába foglalja a te halálodat is, meg az enyémet is. A Szentírás olyan csodálatos plasztikussággal nevezi Jézust így: „a halottak közül az elsőszülött” (Jel 1,5) A Bibliában elsőszülött az, aki az anyaméhet megnyitja. És Jézus azért elsőszülött a halottak közül, mert az Ő élete megnyitotta a halált. Jézus megnyitotta a halál bezárt kapuját. (...) Ami akkor húsvét reggelén történt, az nincs befejezve, az még csak a kezdet, aminek folytatása van. A feltámadás olyan cselekedete Jézusnak, ami most is folyamatban van, még nem teljesen kész, még hiányzik belőle valami: az Ővéinek a feltámadása és az élete. Jézus most azon munkálkodik, hogy az Ő feltámadásába minket is belevonjon, az Ő feltámadásának az ereje minket is magával sodorjon, az Ő feltámadása és élete a mi feltámadásunk és életünk is legyen! (Joó Sándor: Kicsoda szabadít meg?, Budapest, 2004, 73. oldal)

      Így támaszt bennünket új életre az ő feltámadása. Így teljesedik be az ő ígérete: ti is élni fogtok. Ti, akik tanítványai vagytok, akik keresitek Őt, akár még a holtak között is, mint az asszonyok. Akik ezen a húsvéton is oda tudtok futni lélekben a Jézus sírjához, hogy lássátok, tényleg igaz az örömhír, amit mondanak, hogy feltámadott Jézus. Tagadó Péterként futsz, hányszor esünk el a hűség útján, hányszor szembesülünk azzal, hogy bár még a halálba is követnénk Őt, de erőtlenek vagyunk, nem csak a test, de a lélek is. Vagy szeretett tanítványként, aki naponként éled át életed apró, hópehelyni csodáiban, milyen nagy Isten kegyelme rajtad. Vagy keresheted őt őszintén kimondott kétellyel, mint Tamás: semmiképpen el nem hiszem, ha nem látom.

      Milyen jó, hogy Jézus most is megszólít: ti is élni fogtok! Ő erre a zálog, a biztosíték. Bár tudnánk most is elébe borulni a Krisztus-látás csodálatos bizonyosságával ezen az ünnepen is, mint Tamás, s mondani: „Én Uram és én Istenem!” Majd tovább menni, s mondani mindenkinek, akivel találkozol: Láttam az Urat, az én feltámadott és örökké élő Uramat, aki nekem azt mondta: élni fogsz, s azt akarja, hogy te is élj! Hogy te is, én is, mindenki együtt tudjuk mondani Pál apostollal: „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.” (Gal 2,20) Ámen. 

Szilágyi Zoltán, lelkipásztor, Szilágyszentkirály-Nagymon.