Imahét a Krisztus-hívők egységéért Hegyközcsatárban
Véget ért Hegyközcsatárban az Egyetemes imahét a Krisztus hívők egységéért, amelyen a szolgáló lelkipásztorok a kidolgozott 2012 -es Imaheti program alapján tartották az istentiszteleteket. Az imahéti alkalmakat március 4 – 11 között tartották az öküménia jegyében, hiszen minden alkalommal a faluközösség római kat. és baptista felekezeteinek tagjai is jelen voltak.
1.nap – Vasárnap, Miklós Csaba helyi lelkipásztor szolgált Márk 10:42-45 Igéjét véve alapul igemagyarázatához. Az első nap főtémája A szolgáló Krisztus átformál . Szolgálatával Krisztus megváltott bennünket attól, hogy az Istennek való szolgálatot elutasítsuk. Példájává lett az emberek közötti kapcsolatok gyógyításának: „Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”(Mk 10,45)- szólt az üzenet.
|