Az idén ősszel a megszokottnál később nyitotta meg kapuit a hegyközcsatári református parókián a helybéli ifjak (KRISZ) vezetésével a kézműves – foglalkozás. Egy nappal advent első vasárnapja előtt, szombaton délelőtt gyűltek össze, hogy adventi koszorút, kopogtattókat és karácsonyi díszeket készítsenek saját maguk és szeretteik számára, természetesen az advent jegyében. A foglalkozáson ott volt a falu gyerekeinek apraja nagyja és az egyházközség KRISZ tagjai. A több mint harminc gyermek, a helybéli ifjak irányításával valamint Miklós Adél lelkész feleség, felügyeletével adventi koszorúkat, képeslapokat, kopogtatókat készítettek.
Láthatólag a gyerekek nagy érdeklődést tanúsítottak a szebbnél szebb természetes anyagból készített adventi dísztárgyak iránt, ez egy érték és a fiatal generáció meg kell, hogy ismerje a kézművesek munkáját, annak hagyományőrzésben betöltött szerepét és a dísztárgyak tökéletes kivitelezését. Ez a ma délelőtti kézműves műhely nemcsak becsempészett a gyermekek és ifjak szívébe egy kis szeretetet a régi ősi kézműves mesterség szépségéből, hanem sokuk eltökélten kinyilvánították azon óhajukat, hogy ha lesz rá lehetősség, szeretnék tovább fejleszteni tudásukat a természetes anyagból készülő dísztárgyak elkészítésének módszereit.
Az ifjú kézművesek igazi professzorként mutatták meg a gyermekeknek azokat a mesteri fogásokat, hogyan lehet különböző dísztárgyakat készíteni fenyőágból, papírből, lisztből.
Az ifjak kedves mosolya, gyermekszeretete, türelme, jó ötletei megszeretették a gyerekekkel a foglalkozásokat. Bogi, Jutka, Éva, Anett és a többiek kedvesen, határozattan vezették a foglalkozást, figyelembe véve a gyerekek korát és egyéniségét, teret engedtek az új ötleteknek is. A teremtés, az alkotás, a siker nagyszerű lehetőségei kínálkoznak általa, a gyermekek végigkísérhették a tárgy születésének folyamatát, s közben számukra értékes tapasztalatokra tettek szert. Nagyon felszabadultan, kézügyességüket fejlesztve dolgoztak a gyerekek. Minden gyermek sikerélményhez jutott, az elkészült tárgyakat boldogan vitték haza. Szakmailag magas színvonalú, gyermekközpontú, eredményes kézműves - foglalkozáson vehettünk részt itt a hegyközben a hegyközcsatári parókián. A sok fáradságos munka befejezésekor szeretetvendégségben részesítették őket, hogy ne csak az alkotó, de a testi éhet és szomjat is csilapítsák.
Miklós Csaba a hegyközcsatári Református Egyházközség lelkipásztora büszkén mesélte el a szombat délelőtti kézműves - foglalkozás sikerélményét, hiszen kellemes érzés és látvány volt a sok zajongó lurkók mosolygós arcát egy-egy sikeres adventi dísztárgy elkészítésekor.