IMAHÉT 2013
SZERDA 2013.02.27
4. nap: Úton, mint a föld gyermekei, február 28, szerda - Zsolt. 65,5b-13. Az Isten kegyelmének gyümölcsöző kitöltetése a földön – szól az útravaló Ige a mai napra és amelynek magyarázatát Bereczki András Paptamási lelkipásztor szolgáltatta a zsúfolásig megtelt gyülekezeti terem hallgatóságának, bizonyságtevőinek.
Krisztus története az egész teremtés megváltásáról szól, ezért ha az Úrral alázatosan járunk, részei vagyunk a teremtésnek és elfogadói az Isten ajándékainak. A hit, amely szerint Jézusban Isten emberi személlyé lett egy adott helyen és időben, központi hitelve minden keresztyénnek. A teremtett világ szervesen kapcsolódik Istennek új életet hozó kegyelméhez, hiszen világszerte többnyire azok a legszegényebb emberek dolgoznak a földeken, akik maguk nem osztoznak munkájuk gyümölcsében. A földről való gondoskodás alapvető követelmény, hogy az embereknek mi módon kell élni a teremtéssel és mi az a mód, amely igazán emberi mindenki számára. A föld és annak gyümölcse nem arra adatott, hogy némelyek előnyt szerezzenek, hanem arra, hogy mindenkinek a javára legyen. Ez nem csak egy vallásos eszme, hanem nagyon is valóságos gazdasági és üzleti megfontolása annak, hogy hogyan kell gondozni, venni és eladni a földet. Az igemagyarázatot követően a Hegyközcsatári Ref. Egyházközség kórusa szolgált két feldolgozott kórusművel.
|