HEGYKÖZCSATÁR TELEPÜLÉS KARÁCSONYA
Közösen ünnepeltek Hegyközcsatár lakosai Karácsony második napján a hegyközcsatári kultúrotthonban.
A Falu Karácsonya Hegyközcsatárban
Ilyen még nem volt! – mondták sokan a falu lakói közül, hiszen olyasmire vállalkoztak a történelmi egyházak, a községi RMDSZ szervezet, a Polgármesteri hivatallal, ami közelebb hozza egymáshoz a falu közösségét felekezet és politikai hovatartozás nélkül. Már évek óta tervben volt egy közös karácsonyi ünneplés, amikor a falu apraja nagyja közösen ünnepelheti a Jézus Krisztus születését.
Karácsonykor a világon mindenhol Krisztus születésének örömhírét ünneplik. Az emberek a templomokban adnak hálát Istennek a legnagyobb ajándékért, a megváltást hozó Jézusért. Fel kell ismerni Isten végtelen szeretetét, és nekünk is erre kell törekedni, ez minden felekezet legfontosabb üzenete. Sajnos sokan nem, vagy ritkán látogatják Isten háza, ezért azokhoz is el kell jusson a mennyei üzenet, a fény, a világosság, amely vezető lehet számukra a krisztusi úton. Ennek felismeréseként is kerülhetett sor ezen terv kidolgozására.
A terv az idén megvalósult, így a Hegyközcsatári Református és Római Katolikus egyházközségek közösen a hegyközcsatári Polgármesteri Hivatallal egy színvonalas rendezvényt hoztak össze Miklós Spurigán Zoltán kántor és Sztankovics Gyula kultúrreferens szervezésével.
Elmondható, hogy a rendezvény két részből állt, egy egyházi és egy világi műsorból. A műsorok megkezdése előtt Vitályos Barna polgármester ünnepi köszöntőjében többek közt a következőket hangsúlyozta: „…amikor a Karácsony eredetére, Jézus Krisztus születésére tekintünk vissza megláthatjuk, hogy az eltelt kétezer év során mindazok akik az élet kérdéseivel fordultak Hozzá és bátran követték szavait, szívükben megnyugvásra, az élet válságos helyzeteiben megoldásra, az embertársakkal való kapcsolatban áldozatos szeretetre, a szenvedésben belső erőre találtak.
Hinnünk és bíznunk kell ezekben az embert próbáló időkben, amikor mindannyian látjuk, érezzük, hogy mily zavaros körülöttünk a világ. Hinnünk kell abban, hogy ez változni fog, hogy összefogva, együtt elég erősek vagyunk a változtatáshoz…bízom benne, hogy az együttgondolkodás, a hit, a remény, a szeretet köztünk van, mert akkor meg tudjuk oldani feladatainkat. Nem csak túlélni szeretnénk ez előttünk álló évet, hanem a nehéz helyzetben is fejleszteni, építeni akarjuk településünket…. kívánom, hogy az előttünk álló újesztendő legyen mindenki számára jó és elviselhetőbb, mentes minden rossztól és kellemetlen dolgoktól. Legyen rajtunk az Úr áldása, őrizze és védje kis községünket és annak minden lakóját, Áldott, Békés Karácsonyi ünnepeket, Boldog, sikeres, bőséges újesztendőt kívánok Önöknek!...” - mondta a polgármester.
Ezt követően Miklós Csaba református lelkipásztor egy áhítattal emlékeztetett a Megváltó születésére és köszönte meg hogy Hegyközcsatár lakosai felekezeti összefogással együtt ünnepelhetnek békében, megértésben.
Elsőként a református gyerekek hagyományos betlehemes játékát csodálhatták meg a jelenlévők, majd azt követően ugyancsak egy betlehemes játék következett a helyi római katolikus gyerekek előadásában, amelynek feldolgozása a Mária és József szemszögéből történt. Nagyon ügyesek voltak a gyerekek a két betlehemes játék két különböző feldolgozásban de egyazon üzenettel még érdekesebbé tette az előadást.
A gyerekek előadását megelőzően a hegyközcsatári Református és a hegyköztótteleki Római katolikus Egyházközségek vegyes kórusának előadását hallgathatta meg a telt kultúrotthon közönsége akik két csodálatos kórusművet adtak elő nagy sikerrel, az egyik: A. Adam: Szentséges éj, Gerzsenyi Sándor feldolgozásában, a másik: Ki az kit csendes…, egy ír dallamra írt gyönyörű ének.
Sok karácsonyi verset mondtak a gyerekek, majd egy duett következett Kurucz Anita és Sass Emőke előadásában akik főleg karácsonyi dalokkal kápráztatták el a jelenlévőket. Ők az idén a nagyváradi Diákszövetség által megrendezett Dalfesztiválon bekerültek a legjobb tizenöt közzé.
A hegyközcsatári Molnár István régi ismerősként lépett színpadra és pengette citerájának húrjait, hiszen ő immár öt éve ott van minden helyi rendezvényen, de 2010-ben részt vett a Ki Mit Tud versenyen is ahol a középdöntőig jutott.
Most mutatkoztak be elsőként nagy sikerrel az alig pár hónapja alakult SZIKRA moderntánc csoport akik a helyi általános iskola tanulói, koreográfusok és művészeti vezetőjük Molnár István aki a volt Dance Club vezetője volt.
Nem maradhattak ki a helyi mesemondó gyerek tehetségek sem az ünnepi műsorból, hiszen ők is ott vannak minden falu rendezvényen a kihagyhatatlan meséikkel.
Elsőként Ilyés Jenő Ákostól hallhattuk Móra Ferencz: Kevély Kereki című meséjét, majd Sáhi Sándor adta elő a Megitatják a fűzfát című népmesét.
A meséket követően a hegyközcsatári BAD GIRLS lányok ének számait élvezhette a közönség. A lányok előadásukba bevonták a jelenlévő gyerekeket is akik nagyon el voltak ragadtatva, hogy ők is szerepelhettek a nagyokkal.
A karácsonyi ünnepi rendezvény meglepetéssel ért véget, amelyet a polgármester készített a jelenlévő kicsiknek és felnőtteknek, mindenki kapott egy ajándékcsomagot a szeretete és tisztelete jeléül.
A közönség nagy megelégedéssel tért haza otthonaikba, hiszen ilyen még nem volt Hegyközcsatárban, de mindenki reméli, hogy még lesz ehhez hasonló, hiszen a közös ünneplés mellett közösség formáló ereje is volt a mai rendezvénynek. Köszönet érte mindenkinek, média partnerünknek a Bihari Naplónak is.
|