A NAGYPÉNTEKRE KÉSZŰLVE KÉREM OLVASSÁK FIGYELEMMEL NÉHAI CSIHA KÁLMÁN PÜSPÖK IGEMAGYARÁZATÁT
CSIHA KÁLMÁN
AMEGKÖTÖZÖTTJÉZUS
Alapige: Mk. 15,1-5
Úgy kezdődik az Ige, hogy mindjárt reggel tanácsot tartottak a főpapok az írástudókkal és a vénekkel. A szívükben ott volt a gyűlölet, az elvakultság és az önzés. Nem vártak sokáig, hanem mindjárt reggel, amikor kezükbe adták Jézust, ítélkezni akartak. Azonnal nekikezdtek a bosszú véghezvitelének.
Milyen jó lenne, ha a szeretet is így tudna sietni a mi életünkben. Milyen fájdalmas, hogy ezen a földön legtöbbször a gyűlölet tud mindjárt és azonnal reggel indulni, és a szeretet sokszor csak kullogva, későn estefelé, sokszor még egyenesen elkésve érkezik meg az életünkben. Milyen kár, hogy a szívünkben is legtöbbször az indulat szólal meg azonnal.Az önzés és a gyűlölet támad fel korán reggel. Amikor a szeretet megszólal, akkor sok esetben már késő, akkor sok esetben már nem tudjuk visszacsinálni azt, ami megtörtént. Nem tudjuk újraélni az eltelt napokat, nem tudjuk ki nem mondottá tenni a kimondott szavakat.
A főpapok mindjárt reggel tanácskoztak. Ezektől a főpapoktól tanuljuk meg ezt az azonnali, ezt a kora reggeli cselekvést, de nem a gyűlölettel, a gonoszsággal és nem az elvakultsággal teli reggeli kezdést, hanem a szeretet melegével elárasztott reggeli indulást. Tanuld meg a haragosoddal való azonnali megbékülést, az azonnali megbocsátást. Hogyha valakinek nem bocsátottál meg eddig, tudj most megbocsátani. Ne várj estig. Már reggel menj el hozzá, és békülj meg vele. Milyen más lenne a földi élet, hogyha így sietne mindig a szeretet, ahogy ebben a történetben és a földi élet sok-sok történetében a gyűlölet siet.
Tanácsot tartottak a főpapok a vénekkel és az írástudókkal. Összeült az egész tanács. Mindenkit megkérdeztek, hogy mit cselekedjenek Jézussal. Nekik tudniuk kellett volna a Krisztusról szóló jövendöléseket, de mert a szívük távol volt tőle, hiába olvasta a szemük az Írásokat, nem ismerték fel Őt. Hiába hallotta a fülük az evangéliumot, süketek maradtak. Összeült az a tanács, melynek várnia kellett volna az Isten Fiát, amelyre rá volt bízva az Ige hirdetése és a Megváltó érkezésének a felismerése. Kezükben volt az összes próféciák minden ígérete, és mégsem ismerték fel, mert a szívük távol volt Tőle. Előttük volt az üdvösség útja, és mégsem látták meg, mert a szívük messze volt Tőle. Odaállt eléjük Jézus, és mégsem ismerték fel, mert a szívük messze volt Tőle. Talán felolvastak a régi írásokból és elmondták a régi imádságokat, de üresen és hidegen csengett az ajkukon a szó, mert a szívük messze volt az Úrtól.
Vajon a mi szívünk hol van? Vajon távol van Tőle? És azért nem ismerjük fel Őt az életünkben, és azért csak vádaskodni, csak zúgolódni, csak panaszkodni tudunk?
Vagy közel van a szívünk Hozzá? És így felismerjük gondban és bajban, fájdalomban és örömben, békességben és zaklatottságban egyaránt? Ezeknek a napoknak számunkra a legdöntőbb kérdése az, hogy hol van a mi szívünk. Mert hiába jött el Jézus Krisztus, ha a szívünk messze van Tőle. Hiába van kezünkben a Szentírás, ha szívünk távol van Tőle. Hiába fogunk húsvétkor úrvacsorát venni, ha a szívünk messze van Tőle.
Ott a tanácsban mindent megvitattak. Mindenkitől megkérdezték, hogy mit tegyenek Vele. Az öregebb és a fiatalabb tanácstagoktól egyaránt megkérdezték. De a saját szívüket nem kérdezték meg. Elítélték Jézust, mert elfelejtették igazán megkérdezni Istent.
Sokszor te is tanácskozol, hogy mit csinálj, hogy mit tegyél. Meghallgatod másoknak is a tanácsát. És sokszor megkérdezzük a saját szívünket is, de vajon megkérdezzük-e Istent?! Vajon nem azért hibázzuk el sokszor az életünk útját, mert mindenkit megkérdezünk, csak Istent nem? Milyen más lett volna ezeknek a főpapoknak az élete, ha Istent megkérdezték volna.
Ezekben a napokban kérdezd meg a te szívedet is. Kérdezd meg a hozzád közel állókat is, de mindenek felett kérdezd meg Istent.Kérdezd meg Jézus Krisztus szeretetét arról, hogy mit kell tenned. Ő majd eszedbe juttatja egy-egy haragosodat, akivel eddig nem tudtál kibékülni, egy hibádat, amit nem akartál elhagyni. Látjátok, erre való minden bűnbánati hét, hogy megkérdjük Istent! Ezt felejtették el megtenni a főpapok, amikor az egész tanács összegyűlt. Csak önmagukat kérdezték meg, és csak a saját, Istentől távol levő szívük szerint kérdezték meg az Írásokat és éppen ezért nem hallották meg belül Isten szavát.
"Akkor megkötözvén Jézust, elvivék és átadák Pilátusnak." Megkötözték Jézust. Amikor nem volt megkötözve, akkor ki tudta nyújtani a kezét a poklos felé, akkor mondani tudta a leprásnak: "Akarom, tisztulj meg"! Megkötözték kezét, hogy többé ne tudja kinyújtani betegek felé és ne tudja mondani, "Akarom, tisztulj meg". Megkötözték a lábát, hogy többé ne tudjon járni a tengeren, és amikor a Péterek kiáltanak majd: "Uram, könyörülj rajtam", akkor ne tudjon utánuk menni és ne tudja felemelni őket. Megkötözték Jézust, hogy a hegyen ne tudja többé megtörni a kenyeret, és ne tudjon belőle megvendégelni ötezer embert.
Megkötözték Jézust. Nem veszed észre, hogy az egész emberi élet gyakorta olyanná vált, mintha megkötözték volna? Mintha megkötöztük volna szívünkben az Ő szeretetét és bocsánatát? És akkor miért csodálkozol, hogy vannak betegek, akik nem gyógyulnak meg, mert Jézus nem tudja kinyújtani feléjük a kezét, és nem tudja mondani: "Akarom, gyógyulj meg"?! Csodálkozol, hogy vannak süllyedő életek, amelyek hiába kiáltanak vagy nem is kiáltanak, már csak egyszerűen belesüllyednek a kétségbeesésbe, az öngyilkosságba, a gonoszságba, a züllésbe, a bánatba. Hiszen megkötöztük Jézust. Nemcsak ott és akkor a főpapok, hanem mi is megkötöztük Jézust egy-egy gonoszkodó mondatunkkal, szeretetlen önzésünkkel, mások bántásával, kényelmünkkel, amikor nem jöttünk el a templomba vagy nem nyitottuk ki a Bibliát, életünkkel, bűneinkkel megkötöztük mi is Jézust. Hát miért csodálkozol, hogy nem jár a tengeren, hogy nincs ott hatalma az életünkben, hogy nincs ott gyógyítása közöttünk? Megkötöztük Jézust! Fel kell oldani a köteleit, hogy újra el tudjon indulni, hogy újra legyen gyógyulás, szeretet, bocsánat, béke és öröm az emberi életben.
Hogyha a főpapok megkötözték, hogyha mi is megkötöztük, hogyha a bűneink minket is sokszor megkötöztek, hogyha a bűn sokszor lekötözte a mi szívünkben a mi Jézusunkat, akkor hogyan tudjunk elindulni a szeretet útján? A mi keresztyén kötelességünk és hitvallásunk az, hogy legyünk a Jézus köteleit oldó emberek.
Nekünk fel kell tudnunk oldozni az Ő kötelékeit, hogy az Ő szeretete győzzön bennünk és közöttünk. Merjük bebocsátani Jézust a mi életünkbe, és merjük azt mondani Neki: Uram jöjj, és tedd rá kezed az én szívemre, jöjj és indulj az én gyermekem után is.
Jöjj és kötözz meg engem, kötözd meg a gonoszságomat, a haragomat, az irigykedésemet, az örökös zúgolódásomat. Ezeket kötözd meg, Jézusom, és Te légy szabad az életemben, hogy tudjak a nyomodban járni.
Megkötözték Jézust és átadták Pilátusnak. A pogány Pilátusnak. Nem akarták, hogy náluk maradjon. Még megkötözötten sem. És most Pilátus faggatja Jézust, és megkérdi: "Te vagy-e a zsidók királya?" Ő pedig felelvén monda: "Te mondád." Mintha Jézus így szólna: mondj, amit akarsz, Pilátus. Erre Pilátus megkérdezi Őt még egyszer, mert erősen vádolják Őt a főpapok. "Semmit sem felelsz?" - kérdezi.Íme, mennyi bizonyságot szólnak ellened. Jézus pedig semmit sem felel, annyira, hogy Pilátus elcsodálkozik."A hallgató Jézus áll Pilátus előtt.
Jézust meg lehet kötözni, de akkor elhallgat, és Vele együtt elhallgat a szeretet és a békesség, a jóság és a hűség. Milyen jó annak, akinek még szól Jézus, aki még ki tudja nyitni a Bibliát, akinek át tud melegedni a szíve egy-egy Igétől, és aki érzi: ezt Isten üzeni neki. Milyen jó annak, akinek szól Jézus, aki eljön a templomba és megérzi: Igaz, hogy bár ember beszél, de általa Isten üzen nekem, Isten keresi az én szívemet!
Milyen jó annak, akinek az életében a hallgató Jézus van jelen. Jézus ott és akkor hallgatott. Ez talán a legnagyobb büntetés az ember számára, mert amikor elhallgat Jézus, akkor könnyeinkre, panaszkodásunkra, zúgolódásunkra és imádságunkra nincs válasz. Csak süket és fekete csend vesz körül bennünket. A hitetlenség és a halál süket csendje. De ebben a hallgatásban beszélnek a főpapok, és vádolják Jézust. Hamis vádakkal, hazug vádakkal egyre erősebben vádolják. Mindent ellene sorakoztatnak fel, úgy, ahogy kitervelték a tanácsban. Ó, mert ehhez a vádoláshoz immár ért az ember!
Hogy tudják vádolni a gyermekek szüleiket azzal, hogy nem törődnek velük. Hogy tudják vádolni a szülők a gyermekeiket, hogy neveletlenek, szeretetlenek, önzők és csak magukra gondolnak. Egymás szívébe belemarva, hogy tudják vádolni az élettársak egymást. Ó, vádolni jól tudunk! Már az első emberpár is hogy tudott vádolni. Hogy tud vádolni Ádám: "az asszony, akit mellém adtál, azt mondta, hogy egyem a gyümölcsből". És azóta is, évezredek óta a vádakat hogy sorakoztatjuk egymás ellen. Mindenki a másikra akarja hárítani azt, ami nehéz és ítéletes. Jézus csak állt és hallgatott. Engedte, hogy minden vád perbe fogja, hogy legyen már egyszer vége minden vádaskodásnak.
Ezen a héten nézzünk és szálljunk magunkba. Nehogy ott legyünk vádjainkkal a főpapok és farizeusok között. Ne vádoljuk többé egymást! Ne vádoljuk többé Istent! Ne mindig más legyen a hibás. Meghajtott, alázatos fejjel tudjuk kimondani ezen a héten: vétkeztem, bocsáss meg nekem Istenem, én vagyok a hibás. Add, hogy tudjuk üdvösségünkre venni az úrvacsorát. Add, hogy ne hallgasson szívünkben Jézus, hanem oldódjanak el a kötelékei, és addig beszéljen hozzánk, míg átmelegszik a szívünk, megváltozik az életünk, hogy az újra megtalált csenddel, az újra zenélő békességgel, az újra meleget adó örömmel és el nem fogyó hittel utána tudjunk indulni.