Úton, akadályokon át Biharfélegyházán
Úton, akadályokon át, e képen szólt a mai napra kiírt imaheti vezér üzenet, amelynek igemagyarázatát Miklós Csaba Péter hegyközcsatári lelkipásztor adta át a biharfélegyházi templomban jelen lévő több mint százhúsz résztvevőnek március 8-án pénteken este.
Biharfélegyházán is mint minden gyülekezetben arra törekedtek, hogy minél változatosabb igemagyarázatot hallgathassanak meg az estéről estére, krisztusi üzenetre érkező hívő emberek nemzeti és felekezeti hovatartozás nélkül egységben, amely nemcsak az imaheti alkalmakra szolgál, mert az egységre törekvés egész évre szól. Arra törekedjünk, hogy keressük az alkalmakat a közös imádságra az egész esztendő folyamán ezzel is kifejezésre juttatjuk a közösségünk azon akaratát amely Krisztus akarata szerint a teljes egység felé vezet az úton, amely ugyan akadályokkal van tele de a közös ima legyőzi azt és célba vezet bennünket.
A szolgáló lelkipásztor a Mt 15,21-28. Igét hívta segítségül, amely nem más mint Jézus és a kánaáni asszony találkozása Tirusz és Szidon vidékén. A környékről közeledett egy asszony és hangosan kérte Jézust, hogy gyógyítsa meg beteg lányát akit megszállt a gonosz lélek. Jézus szóra sem méltatta a lába elé alázatosan leborult, könyörgő asszonyt, hiszen ez az asszony nem tartozott a kiválasztott nép nemzetségéhez, pogány volt, de ez az asszony aki nem sokat tudott Jézusról, csak hallott felőle, azért hitt benne, felismerte a Messiást hiszen Dávid fiának nevezte.
Ennek az asszonynak nagy volt a hite, hitt Jézus Krisztusban és tudta, hogy egyedül csak Ő segíthet beteg gyermekén. Jézus nem volt kirekesztő nem nézte le ezt a pogány asszonyt, Jézus ezt az asszonyt felemelte, mert megalázta magát előtte. A lelki életnek ez az egyik legnagyobb titka. Előbb le kell ereszkednünk, hogy aztán fel tudjunk emelkedni. Isten megalázza a büszkéket és felmagasztalja az alázatosakat. Ez az asszony biztos volt benne, hogy szereti Istent, és abban, hogy Isten minden embert üdvözíteni akar, társadalmi hovatartozásától függetlenül. Tudta, hogy lánya meggyógyul, ha ez Isten akarata. Jézus nagyra becsülte ezt a hitet és miután próbára tette, megjutalmazta, és mindenki előtt kiemelte Istenbe vetett bizalmát.
Az igemagyarázatot követően a biharfélegyházai gyerekek, IV. osztályosok színes, zenés-verses előadását hallgathattuk meg Szabó Ella tiszteletes asszony, tanítónő irányításával, elektromos orgonán Győrki Adina tanítónő kísérte őket.
A gyerekeken látszott az odaadás, összeszokottság, az a szeretet amely szívük mélyéből jött és adták át a jelenlévőknek. Megtudtuk, hogy a gyerekkórusnak tizenhat tagja van akik minden héten a Teleházban próbálnak és semmiért sem hagynának ki egy próbát sem.
Az előadásukon ezt megtapasztalhattuk, de később a szeretetvendégség alkalmával is hiszen a jelenlévő kórus tagok, a vendéglátóink gyerekei, unokái, sok szépen kivitelezett énekekkel örvendeztettek meg bennünket, versenyeztek egymás közt hogy melyik éneket énekelhessék el. Nagy örömünkre szolgált ez a lelkesedés, látni a csillogást a szemükben, ahogyan átélték az énekek mondanivalóját. Ők és társaik lesznek azok akik reméljük célba érnek az akadályokkal teli úton, a Krisztushoz vesető úton, és megtöltik a gyülekezet templomának padjait.
Versek és imádságok hangzottak el a gyülekezet részéről, a Hegyközcsatárból érkezett vendégek gyülekezetük jókívánságait tolmácsolták, de elhoztak egy-egy szép verset is.
Miklós Csaba Péter, a Hegyközcsatárból érkezett szolgáló lelkész és az őt elkísérő vendégek bemutatkozását követően a gyerekek egy - egy szép énekeskönyvjelzővel kedveskedtek a résztvevőknek, rajta egy szívvel ezzel is kifejezve a Jézus iránti szeretetüket, a teljes szívvel való odaadásukat, azt a kegyelmet, amelyet csak Ő adhat meg számunkra.
|