2009.01.19. 21:10, hegykozcsatar
Egyháztörténelem: Kálvin János (1509-1564)
Genf egykori városfalán áll a nagyszerű emlékmű, s a Kálvin alapította
négyszáz éves egyetem előtti teret díszíti; egyetlen, száz méter hosszú
fehér kőfal, feliratokkal, domborművekkel és szobrokkal — egybefaragva a
fallal, amiből éppen előlépnek:
Kálvin, Knox, Fável, s bikafővel
a hadrakelt hit zord hadnagyai,
a Vilmosok! és Coligny és Cromwell
– ők néztek rám — s a szablyás Bocskai!
Tíz fehér kőszobor, hat mészkőbe faragott dombormű és köztük történeti
értékű idézetek. Az összhatás annyira lenyűgöző, hogy sem a szem, sem az
értelem nem tud szabadulni tőle. Ezt még fokozza az, hogy nincs főalakja.
Kálvin negyedmagával: a három genfi reformátor és tanítvány, a skót
hittestvér — együtt áll a középpontban: s kétoldalt nemzetközi
seregszemlére sorakoznak a hit védői és terjesztői: egy-egy német, holland,
amerikai, angol hadvezér és a magyar fejedelem.
Senki sincs közöttük a reformációt megelőző múltból, valamennyien a
hitújítás utáni történelem alkotói. Olyanok együtt, mint a “világkálvinizmus
nemzetközi presbitériuma”.
Kálvint két ország vallja a maga fiának. Franciának született, ott
tanult, és élete első felét ott töltötte. Mint hitéért üldözöttet, a biztos
máglyahalál elől menekülőt fogadta be második hazája, Svájc. Tizenkét éves
korára már egyházi javadalmassá nevezi ki a káptalan, s hamarosan elnyeri a
pappá avatás első fokozatát: kerek pilist borotválnak a feje búbjára; ez a
tonzúra. Tizennyolc éves, amikor már egy falu plébánosa. Húszéves korában az
orleansi egyetemen inkább tanárnak tekintik, mint tanítványnak, s doktori
címet ajánlanak fel neki. Huszonegy éves joghallgató, amikor messzeföldre
hírlik felőle, hogy “Európa legtanultabb embere”. VIII. Henrik angol király
házassága felől a legkiválóbb jogászok között az ő véleményét is
megkérdezik, pedig még nincs huszonkét éves.
Huszonhárom esztendős, amikor első könyvét megírja; benne egyenesen a
francia királyhoz szól: a pogánykori római bölcsnek, Senecának tanítását
magyarázza a kegyelmességről. Azért ezt, mert akkor már a legkegyetlenebb
módon üldözték Franciaországban a reformáció híveit. (Párizsban olykor hat
helyen is égtek a máglyák. Kálvin szorongva, a király kedvtelve nézegette a
mártírok kínhalálát.)
Huszonnégy éves korában ő írt a párizsi egyetem rektorának a reformációt
sugalló ünnepi beszédet Mindenszentek ünnepére. Ezzel a beszéddel — épp
úgy, mint Luther szintén Mindenszentek ünnepére kiszegezett 95 tételével –
indul meg a francia reformáció.
Huszonöt éves, mikor élete fő műveit megírja. A keresztyén vallás
rendszere címmel Bázelben jelent meg Tomas Platternál, a század
legérdekesebb nyomdászánál (kecskepásztorból lett nyomdásszá és a görög
nyelv egyetemi professzorává).
Kálvinnak minden könyve úgy maradt, ahogy először megírta. Csak ez az egy
kivétel. Ezt még huszonhárom éven át bővítgette anélkül, hogy az
álláspontját megváltoztatta volna. Ez a könyve öleli fel minden tanítását a
Bibliáról, Istenről, az egyházról és a keresztyén ember hétköznapi
feladatairól. Kálvin hittana a Rómabeliekhez írt levélre épült fel.
A teremtő, megváltó és az eleve elrendelő Isten dicsősége áll a
középpontban. A vallás nem egyéb, mint a bűnös, de kegyelmet nyert ember
bizodalma és engedelmessége az Isten iránt.
Hogy mit jelent egyházunk számára ez a könyv, azt hamar megismerte minden
barát és ellenség. Nagyon jól tudta 250 év múlva is a felvilágosult Habsburg
uralkodó, II. József is, ezért kérte 1770-ben, a debreceni kollégium
megtekintésekor a Nagykönyvtárban, hogy a negyedmilliónyi könyv közül
mutassák meg neki Kálvin Institutióját. Szilágyi Sámuel püspök a szélső polc
sarkán, az alsó sorból húzta elő.
– Ezt a fontos könyvet miért tartják ily alacsony és félrevaló helyen?
– kérdezte csodálkozva és méltatlankodva a császár. A püspök így
válaszolt:
– Azért, mert az, mint való szegeletkő, fundámentuma annak a vallásbéli
tudománynak, melyet a református kollégiumbéli ifjúság tanul.
Kálvin a francia nyelvet olyan mesterien tudta kezelni, hogy könyveivel
nemcsak a teológiai tudományokat, hanem a francia irodalmi nyelvet is
megfrissítette. Hogy a teológiai tudományoknak mit jelent ez a könyv, azt
egy magyar reformátor — Thúri Farkas Pál — latinul foglalta a világszerte
ismert versbe:
Praeter Apostolicas, post Christi tempora, charlos
Huic peperere libro saecula nulla parem.
Ez a vers Kálvin összes műveinek a mottója. Magyarra Szenczi Molnár
Albert, a zsoltárköltő fordította:
A szent könyvek után, kiket az nagy apostolok írtak,
Ennél jobb könyvet még soha senki nem írt.
Huszonhat éves korától fogva már Genf nagyhírű reformátora, és a svájci
szellemű reformáció irányítója Angliától Lengyelországig. Levelei
Európa-szerte eljutnak királyokhoz, hercegekhez, tudósokhoz, hitvalló
iparosokhoz, kereskedőkhöz, diákokhoz, börtönbe zárt, máglyára szánt
hitvallókhoz. Az üldözötteket éppúgy vigasztalja, mint a hitüket kényszerből
megtagadókat. Súlyos megpróbáltatásnak tartja mindkét állapotot, s nem
szakítja meg velük a levelezést. Egy megfélemlített, hitehagyott hercegnő a
leveleiből újra akkora bátorságot nyert, hogy kastélyában kórházat rendezett
be az üldözött sebesülteknek, s akkor sem bocsájtotta el őket, mikor ágyúkat
vontattak az épület elé, hogy szétlőjék.
Ki volt a református vallás alapítója?
Egy régi káté felel erre a megtévesztő kérdésre. “Ha azt mondaná valaki,
hogy a te vallásod csak négyszáz esztendős, mit felelnél? — Azt, hogy a
református vallás nem négyszáz esztendős, hanem annyi idős, mint maga a
kereszténység.”
Az egyház ugyanis az első püspök óta ott van, ahol Isten igéjét hirdetik;
ott, az ember Isten iránti hálából az Ő szolgálatára bocsátja magát. Így
kívánta ezt Kálvin is: “Akik a hívők seregéhez tartoznak, életükkel is
igazolják, hogy bennünk élő, üdvözítő hit lakik.”
Ő készítette el az első református énekeskönyvet. Hat saját zsoltára, s
három másik éneke van benne. S a francia királyi udvar koszorús költőjének,
a reformációhoz csatlakozott jeles Marot Kelemennek tizenhárom
zsoltárfordítása.
Kálvin újította fel a Biblia szerinti presbitériumot, ő léptette életbe
először a zsinat-presbitériumi egyházalkotmányt. Ez azt jelenti, hogy minden
törvényhozó és kormányzó hatalmat az egyház tagjai a presbitereken keresztül
gyakorolnak, minden felsőbb testületet a presbitériumok választanak. Az
alkotmányos politikai élet ebből a kálvini gondolatból kelt életre
világszerte.
Kálvin eszméi jótékonyan hatottak az újkori gazdasági életre is. Genfet
az ő idejében nagy pestisjárvány pusztította, amit kibírhatatlan drágaság és
nélkülözés követett. Kálvin városában azonban a munka kötelező volt. Ha nem
akadt munkaalkalom, ő segített teremteni. Az ő javaslatára lendült fel újból
a már-már feledésbe merülő posztó- és bársonyszövő ipar. Sőt: ettől fogva
erősödött meg az óragyártás és az aranyűvesség is — mindkettő hamarosan
világhírnévre tett szert.
Kálvin hirdette az újkor küszöbén először a paraszti és kereskedői munka
értékét. A parasztságról csak lekicsinylően szóltak előtte; a kereskedői
munkát pedig egyszerűen elítélte a középkori egyház: “Egy keresztény sem
lehet kereskedő, ha mégis az akar lenni, ki kell zárni azt Isten
országából.”
Európa gazdasági életében fordulópont Kálvin törvényes és méltányos kamat
jogosságát meghirdető bibliamagyarázata. A modern gazdasági élet indult
útjára ezzel a gondolattal, hiszen a pénzfogalom az ipar és a kereskedelem
legfőbb feltétele, a gazdasági fejlődés elindítója.
Kálvin előtt Genfet a léhaság és a nyomor egyaránt jellemezték. �? néhány
év alatt virágzó keresztyén városállammmá (kantonná) alakította át. Ezt a
nagy változást látva írja Genfből hazájába az évekig Kálvin mellett élt skót
reformátor, Knox János: “Itt található Krisztus legtökéletesebb iskolája, az
apostolok óta nem volt ilyen a földön.”
Amikor Genf erkölcsi élete megszilárdult, gazdasági élete már fellendült,
a Kálvin felvetette egyetem azért figyelemreméltó, mert nem fejedelmi
adományból, hanem a genfi polgárok adományaiból épült. Kálvin felhívására
néhány hét alatt összeadták a szükséges tízezer aranyat, és egy fél év alatt
megépítették az egyetem otthonát (1559). A helyét a diákság egészségügyi
szempontjaira figyelemmel Kálvin maga jelölte ki: “Balomier dombjaira
építsétek a házat, keletről nyugatra, előtte tér maradjon, amelyen sétálni
lehessen a szabad levegőn.”
Kálvin első magyar tanítványa egy ifjú tudós, Belényesi Gergely volt, aki
két könyve kéziratát már magával vitte Nagyváradról Genfbe, kiadásra szánva
(1544). Szeretett volna tudományos pályán elhelyezkedni Svájcban vagy
Németországban, de Kálvin szavára megváltoztatta tervét, s ezt így
jelentette be neki levelében:
“Egy héten belül visszatérek hazámba, hogy a csapások alatt görnyedező
egyház szolgálatába álljak. Történjék az életem vagy halálom árán, mindegy,
csakhogy Isten dicsőségére legyen. Biztosan tudom, hogy veszedelem fenyeget,
a török, a kényurak, a igazság üldözői részéről, de megvetem a veszélyt és
nem fogok megtorpanni a vállalt úton.”
Belényesi Gergelyt a Kálvin-tanítványok hosszú sora követte. Tizenkét év
múlva, 1556-ban már egy másik magyar ír levelet Genfbe; a neve magyar fülnek
furcsán hangzik, mert a kor szokása szerint görögre fordította: Kaprophontes
(vaddisznóölő). Egyszerűen Vadásznak hívhatták. “A te és a svájci tudósok
tekintélyében bízik most egész Magyarország” — olvashatjuk levelében.
Mai magyar tanítványai közül egy franciául kitűnően értő tudósunk a
négyszázéves jubileum alkalmából, egy nemzetközi kutatócsoport tagjaként
igen érdekes munkát végzett. Kálvin ugyanis végigprédikálta a Bibliát.
Beszédeit felváltva négy gyorsíró jegyezte. Az eredeti füzetekből ez a
kutatócsoport teszi át a négyszáz éves különleges gyorsírással rögzített
szöveget mai francia helyesírásra. A kitűnő magyar tudós többet vállalt a
munkából, mint bármely társa, s mikor feladatát teljesítette, váratlanul
elhunyt. Dr. Nagy Barnának hívták.
Kálvin és Luther sajnos sohasem találkoztak, s így a reformáció két ága
végzetesen szétvált. Barátaikhoz írt leveleikben azonban többször nagy
tisztelettel említik egymást, s küldik üdvözletüket. Kálvin Lutherhez is írt
egy, a lelke minden derűjét tükröző levelet:
“Légy boldog, derék férfiú, Krisztus kitűnő szolgája. Vezéreljen az Úr
továbbra is az Ő Lelkével az Ő anyaszentegyházának közjavára
mindvégiglen.”
A múlt század egyik negy francia írója, a Biblia és a kereszténység
kitűnő ismerője és élesszemű bírálója, Renan, a Kálvinról írt hosszabb
értekezését így fejezte be:
“Ő a legkeresztyénebb ember a reformátorok között. Egyáltalán a
keresztyénségnek legkeresztyénebb embere.”
Hazánkban olyan közelállónak érezték kezdettől fogva a kálvini
tanításokat, hogy a református egyházat magyar egyháznak, magyar vallásnak
nevezték. De nemcsak egyházunknak jelentett ilyen sokat Kálvin tanítása,
hanem nemzetünknek is. A Habsburgok protestánsüldözése elsősorban a
reformátusok ellen tört, s azzal a kimondott szándékkal, hogy Magyarországot
németté és koldussá tegye. Legutóbb ezt az igazságot Illyés Gyula fejezte ki
versében: “Hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság, ha nincs — Kálvin?
— Nem hiszem.”
De ez így volt világszerte. Genf sugárzó szellemi tanítványokat, hősöket,
mártírokat teremtett mindenütt, ameddig elhatott szele. Az ottani példára
szerte a világban olykor földesurak, kereskedők, máskor kisvárosi polgárok
meg parasztok pénzén iskolák emelkednek, könyvtárak gyarapodnak, könyvek
készülnek, a tudásszomj növekszik, annyira, hogy csillapítására diákok ezrei
gyalogolnak fel Európán keresztül egy-egy híres egyetemig. A genfi ideál a
mindhalálig való hűségre késztet. Hősök születnek a harcokhoz, reménytelen
helyzetekben, üldözések tüzében győzelem születik. Mindehhez, mint a
csodákhoz, a hit ad erőt.
Végakaratában Kálvin azt kívánta, hogy jeltelen sírba temessék, s e
végtelenül szerény óhaját a genfiek tiszteletben tartották: sírja fölé semmi
jelet nem állítottak. Ezért csak papírra írhatta le Béza Tódor, Kálvin
utóda, a zsoltárköltő e sírverset:
Óh boldog sírhalom, mely ily nagy embernek ad szállást!
Irigykedhetnek rád minden márvány emlékek.
Sírját Béza megmutatta hű tanítványainak. Legalább egy ilyen feljegyzést
ismerünk. Azonban azt, hogy hol nyugszik Kálvin, ma már nem tudná megmondani
senki. Kívánsága pontosan beteljesült.
Emléke pedig a márványnál jobban és messzebbre fénylik.
FORRÁS: http://boobaa.ajrg.hu/beadandok/kalvin_janos
Vitéz Kiss Csongor közgazdász egy igen érdekes előadást tartott , amelynek Kálvin és a gazdaság címet adta. 2009 – ben lesz Kálvin János születésének 500 – ik évfordulója és erre készülve kutatásba kezdett , hogy miként vett részt korának gazdasági életében. Meglepődve tapasztalta , hogy Kálvin nemcsak a kor egyik legnagyobb reformátora volt , hanem igen nagy szerepet játszott a gazdasági világban is , hiszen az ő javaslatára hozták létre a kamat rendszert ami addig tíltott tevékenységnek számított egyházi körökben amit igen szigorúan büntettek. Sőt ő maga is alapított egy egyházi bankot , a kamatokból befolyt összeget karitatív célokra használta fel.
2. Kálvin pénz- és kamatelmélete
Kálvint sokszor méltatták mint teológust, mint prédikátort, jogászt vagy mint politikust, de a gazdasági nézeteiről kevesebb szó esik. Pedig Kálvinnak a hivatásról, a tőkegyarapodásról, a pénzről és a kamatról szóló megállapításai jelentős hatással voltak a korabeli gazdasági élet alakulására.
A kálvini hivatásfelfogás Luther hivatásetikájából indul ki. De Kálvin hangsúlyosabbá tette a hivatás megszentelt voltát. Azt tanította, hogy nemcsak világi hivatásunkban lehetünk Istennek tetsző emberek, hanem éppen a hivatásunk végzésével leszünk azokká. Kálvinnál a becsületes, szorgalmas munka maga, Isten dicsőítésévé válik. A lutheri "hit általi üdvözülés" elve, Kálvin felfogásában a "tettek általi üdvözülés" elvévé alakult át. Kálvin egyik jellegzetes dogmája a "kegyelmi kiválasztás" értelmében, az embereknek csak egy töredéke elhivatott az üdvözülésre. A hívők számára alapvető kérdéssé vált, hogy ki a kiválasztott. A bizonyosság megszerzésére Kálvin szerint a legkiválóbb eszköz a fáradhatatlan hivatásvégzés. A hívő saját kegyelmi állapotát az aszketikus cselekvéssel biztosíthatja. Kálvin felfogásában a hitnek igazolnia kell magát objektív működésében, a hit legyen "fides efficax" ("hathatós hit")./13 A "fides efficax" mindig aktív tevékenységben megmutatkozó élő hit. A kálvini "aktivitás teológia" arra ösztönöz, hogy : "Dicsőítsd Istent szorgalmas munkáddal!"/14.
Hirdette, hogy az ember munkára van teremtve. Nem tartotta azonban Istennek tetsző magatartásnak, ha valaki eredeti hivatását feladva más területen kezdett munkálkodni. "Olyan ... az élet, mint egy őrhely (statio), amelyre az Úr állított bennünket, s amelyben ki kell tartanunk, amíg Ő vissza nem hív. ... Minden egyes ember számára tehát élete útja mintegy az Úr által rendelt őrállomás, hogy élete folyamán ide-oda ne vándoroljon."/15.
A munkát mint kötelességet írta elő mindenki számára: "mindenki köteles dolgozni", ugyanakkor "mindenkinek joga is van a munkához". A szorgalmas munkálkodókkal szemben kárhoztatta a semmittevőket, a haszontalanokat, akik más verítékéből élnek, de maguk nem járulnak hozzá semmivel a közjóhoz. Megtiltotta a koldulást, és hangsúlyozta a Szentírás azon tanítását, hogy aki nem dolgozik ne is egyék./16.
Hivatásszemlélete hatalmas ösztönzője lett a gazdasági fejlődésnek. A kálvini aszkézis -azáltal, hogy egyfelől fáradhatatlan munkálkodásra, másfelől a fogyasztás visszafogására ösztönzött/17., - összességében a tőkegyarapodás, a tőkefelhalmozás irányába mutatott.
Kálvin a tőkegyarapodás megítélésének kérdésében szintén a lutheri tanításból indult ki, amennyiben különbséget tett a "törvényes haszon" és az "igaztalan meggazdagodás" között. A törvényes haszon: bizonyos foglalkozások szükséges következménye. Az igaztalan meggazdagodás: a felebarátunk rovására történő vagyonnövelés. Úgy gondolja, hogy Isten megengedi a törvényes hasznot, amennyiben az bizonyos hivatások szükséges velejárója. Ugyanakkor Isten mint a világi javak tulajdonosa a javakat csak birtokba (kölcsönbe) adta az embereknek, azzal a feltétellel, hogy "felebarátaink javára sáfárkodjunk velük." Kálvin a gazdagságot önmagában nem tartja elítélendőnek. Sőt úgy véli, hogy a gazdagság lehetőséget ad az adakozásra. Csak akkor veti meg a gazdagságot, ha az a felebarátot sérti és Istentől elfordítja az embert.
Tanításában tehát megtalálható: egyfelől a tőke magánkézben való felhalmozásának, másfelől a tőke karitatív alapon történő újraelosztásának a gondolata is.
Kálvin a tőkegyarapodás általános kérdésein túl külön foglalkozik a pénz tőkeként való funkcionálásának a kérdéseivel.
Kálvin korában a katolikus egyház hivatalos álláspontja szerint: tilos volt a kamatszedés. A kamatszedés tilalmát még a 787. évi II. niceai zsinat mondta ki. A katolikus egyház hivatalos álláspontja különböző döntéseiben és törvényeiben is tetten érhető. Például: 1179-ben a III. lateráni zsinaton hozott törvény alapján kiközösítéssel és az egyházi temetés megtagadásával büntették az uzsorásokat. 1273-ban X. Gergely pápa megparancsolta hűbéreseinek, hogy űzzék el országuk területéről a kamattilalmat áthágó kereskedőket, pénzkölcsönzőket. V. Kelemen pápa 1312-ban elítélte azokat az elöljárókat, akik engedélyezték a kamatra adott kölcsönök folyósítását, és még 1444-ben is, amikor Genf városa V. Félix (ellen)pápához fordult kiváltságainak elismeréséért, az uzsoráról szóló cikkelyeket törölni kellett a dokumentumból.
A kamattilalmat az egyház két fő pillérrel támasztotta alá: egyrészt a Biblia tanításaira hivatkozott,/18. másrészt a keresztény teológusokra, akik -Arisztotelész nyomán- tagadták a pénz produktivitását.
A korabeli gyakorlat azonban eltért az elmélettől. Rendszeresen kijátszották a törvényt, a kamatot általában késedelmi kamatnak tüntették fel. Az egyház is gyakran vett fel kamatra pénzt, így maga az egyház is paradox helyzetbe került.
Kálvin gazdaságetikája feloldotta az elmélet és a gyakorlat közötti több évszázados konfliktust.
Pénz-és kamatelméletét elsőként egy 1545-ös levelében (De usuris) fejtette ki, majd az 1554-ben publikált, Mózes II., III. és V. könyvének részleteihez írott kommentárokban, az 1557-es a 15. zsoltárt magyarázó írásában és végül az 1565-ben megjelent Ezékiel próféta szövegrészletéhez írott magyarázataiban.
Kálvin levele barátai közül egyhez:
A "De usuris" címen ismert írása, válasz egy levélre/19., amelyben a kamat jogosságát illetően kérik ki Kálvin véleményét. Ebben a levélben Kálvin feloldja a kamattilalmat, "mert ha teljesen megtiltjuk a kamatot, -írja- akkor szorosabban kötjük meg a lelkiismeretet, mint azt maga Isten teszi."/20. Elismeri a kamatszedés jogosságát és bizonyos kivételektől eltekintve engedélyezi azt. Míg Luther elvben szigorúan tiltja a kamatszedést és csak kivételesen engedélyezi, addig Kálvin elvben határozottan megengedi és csak kivételesen tiltja meg./21.
Cáfolja az eddigi filozófiai-, teológiai hagyományt, amely szerint a kamat idegen a Szentírás szellemétől. Így ír: "Semmiféle bizonyíték nincs az írásban arra nézve, hogy minden kamat teljességgel elítélendő dolog lenne."/22. Ugyanazokat a bibliai helyeket veszi sorra és magyarázza, mint elődei, mégis más eredményre jut.
Fontos megemlíteni, hogy Kálvin kétféle kölcsönt különböztet meg: az egyik a fogyasztási kölcsön (pret de consommation), a másik pedig a produktív kölcsön (pret de prduction).
A fogyasztási kölcsön nem képvisel termelőerőt az adós számára, és így semmiféle elismerés, vagy jutalom nem jár érte. A kölcsönnek ez a fajtája a megélhetést, a megsegítést szolgálja, karitatív jellegű, kamatmentes kölcsön.
A produktív kölcsön esetében viszont, amely a kölcsönt felvevő munkájával együtt új értéket hozhat létre, jogos lehet a jutalmazás, a kamat. A produktív kölcsön valamilyen vállalkozásra adott kölcsön, amellyel az adósnak módjában áll nyereséghez jutni, ezért kamatozó kölcsön.
Kálvin úgy véli, hogy a Szentírás csak az első típusú kölcsönről beszél, hiszen a második csak a későbbi századok terméke.
Ezek után érthető Kálvin magyarázata Lukács Evangéliumának híres részletére: "Mert Krisztusnak közönségesen értelmezett nagyon világos mondása, hogy ti.: adjatok kölcsönt semmit érte nem várván, (Luk. 6. 35.) hamisan volt ebben az értelemben elcsavarva. ... Krisztus szavai egyenlő értékűek azzal, ... hogy szegényeknek előbb legyünk segítségére, mint a gzdagoknak."/23. Krisztusnak a kamatellenzők által legtöbbször idézett mondata, nem a kamat teljes tilalmáról szól, hanem a szegények támogatására buzdít, a fogyasztásra (megélhetésre) adott kölcsön elsődlegességére hívja fel a figyelmet. Ebben az esetben valóban bűn lenne kamatot kérni, mivel az ellenkezne a méltányosság elvével.
A keresztény teológusok másik fő érve a kamat ellen azokból az ószövetségi írásokból táplálkozik, amelyek szigorúan megtiltották a kamat szedését a zsidóknak az egymás közötti kereskedelemben. Kálvin szerint a helyzet sokat változott azóta, és a keresztény közösséget nem lehet azonosítani a zsidó közösséggel. Többek között azért sem, mert a 16. századra a kereskedelem olyan radikális változásokon ment keresztül, hogy racionálisan gondolkodva elképzelhetetlen a keresztények közötti kamat megtiltása. (Ez a vélemény is bizonyítja Kálvin dinamikus bibliaszemlétetét, amely a Szentírás mondanivalóját más-más történelmi helyzetekre másképpen értelmezi.)
A De usuris eddig vizsgált része a kamat és a Szentírás közötti ellentmondást cáfolta, - megteremtve ezzel a kamatszedés elvi lehetőségét. A tanulmány következő része a pénz produktivitását és ennek alapján a kamatszedés jogosságát bizonyítja. A pénz produktivitásának felismerése és bizonyítása a De usuris legnagyobb horderejű újítása. Kálvin szakít a pénz természetére vonatkozó korábbi állásponttal. Cáfolja azt az Ariszrtotelészre hivatkozó és az egész középkorban jellemző felfogást, miszerint a pénznek -ellentétben a termőfölddel- nincs hozamképessége. Elvetette Aquinói Tamás azon dogmáját és a neki megfelelő joggyakorlatot, amely a pénz improduktivitását állította.
Kálvin a pénzt már nem a fogyasztó szemszögéből vizsgálja, mint elődei, hanem a kereskedő, a bankár szemszögéből. Kimutatja, hogy a pénznek a benne rejlő fémértéken túli értéke, hozama lehet, ha nem ládafiába zárva őrzik, hanem befektetik, forgatják, használják. A keresztény teológusok kamatellenes okoskodása "az én ítéletem szerint teljesen értéktelen: hogy t. i. a pénz nem szül pénzt. ... ha Ön a pénzt szekrénybe zárja az nem fog szaporodni. És közülünk nem is ad senki semmit kölcsön éppen csak azért, hogy úgy heverjen a pénze hiába és semmi hasznot se húzzon belőle. Mert a haszon nem a pénzből, hanem annak jövedelméből származik."/24.-írja a levélben.
A továbbiakban megfogalmazza a De usuris alaptételét/25.: "A kamatról nem Istennek bizonyos határozott és sajátlagos rendelése alapján kell ítéletet mondanunk, hanem csupán a méltányosság szabálya szerint."/26.
Kálvin a méltányosság elve szerint mondja el véleményét a jelzálog intézményéről is.
A katolikus egyház korabeli felfogása szerint a pénzkölcsönzés jelzálogra, - erényes, megengedett dolog. Ezzel szemben a pénz kölcsönzése csekély használati díj, azaz kamat fejében, - bűnös, tiltott dolog.
Kálvin összeveti a jelzálog elfogadott intézményét a kamat tiltott intézményével, és arra a következtetésre jut, hogy egyik sem méltányosabb a másiknál. Úgy ítéli meg, hogy nincs lényeges különbség a jelzálog és a kamat között. A különbség csupán az elnevezésekben van. Márpedig "csak a nevekre tekinteni, s nem az igazságot becsülni, ... a nevek felcserélésével az erényt bűnné, vagy a bűnt erénnyé változtatni,..."/27.-helytelen eljárás. Nem az elnevezéseken múlik egy dolog erényes vagy bűnös volta. Nem a szavak, nem a kifejezések módjai, hanem maguk a dolgok azok, amelyek szerint valamit meg kell ítélni.
A fentiek alapján a jelzálog intézményéhez hasonlóan a kamatot is feloldotta az egyházi tilalom alól. De látja azt, hogy milyen súlyos erkölcsi következményekkel járhat, ha teljesen "szabadjára engedik" a kamatot. Ahhoz, hogy a méltányosság elve érvényesüljön a kamatszedésnél bizonyos megszorításokat fogalmaz meg.
A következő hét pontban korlátozza a kamatszedés szabadságát:
Az első két kivétel a fogyasztásra adott kölcsön kamatmentességét és elsődlegességét írja elő:
1. Ne vegyenek kamatot a szegényektől!
2. Aki kölcsönt ad ne legyen annyira nyereségre sóvárgó, hogy emiatt hanyag legyen kötelessége teljesítésében és ne nyomja el a szegény "testvéreket".
A harmadik kivételben megfogalmazza azt, hogy a méltányosság elve szabályozza a kölcsönadó és a kölcsönvevő viszonyát:
3. Semmi olyan ne jöjjön közbe, ami nincs összhangban a természetes méltányossággal, Krisztus következő parancsolatával: "És a mint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek azokkal." (Luk. 6. 31.)
A negyedik kivétel egy gyakorlati szabályt határoz meg, amelynek alapja megint csak a méltányosság:
4. Aki kölcsön vesz azzal a pénzzel ugyanannyit vagy még többet nyerjen, mint a kölcsönzött összeg.
Az ötödik kivétel Isten iránti felelősségre hívja fel a figyelmet a gazdasági életben is:
5. Ne a közönséges és bevett szokás szerint ítéljük meg azt, hogy mi van számunkra megengedve, hanem az Isten beszéde szerint való szabályhoz tartsuk magunkat.
Kálvin genfi működése során különböző szociális intézkedések bevezetésével sokat tett a közjó érdekében. Ezt a szemléletet -a közérdek elsődlegességét- tükrözi a hatodik kivétel:
6. Ne csak annak privát javára tekintsünk, akivel dolgunk van, hanem gondoljuk meg azt is, hogy mi hasznos a köznek.
Végül Kálvin a kamat mértékéről szóló tanítását alárendeli az adott ország törvényeinek:
7. A kamatszedésnél ne lépjék át azt a mértéket, amelyet az illető ország vagy hely törvényei megengednek.
Mózes II., III. és V. könyve kamattal foglalkozó részeinek magyarázata:
Az 1554-ben publikált kommentárban Kálvin a következő bibliai helyeket elemzi:
"Ha pénzt adsz kölcsön az én népemnek, a szegénynek a ki veled van; ne légy hozzá olyan, mint a hitelező; ne vessetek reá uzsorát." (Mózes II., 22/25)/28.
"Ha a te atyádfia elszegényedik, és keze erőtlenné lesz melletted, segítsd meg őt, akár jövevény, akár zsellér, hogy megélhessen melletted.
Ne végy ő tőle kamatot vagy uzsorát, hanem félj a te Istenedtől, hogy megélhessen melletted a te atyádfia.
Pénzedet ne add neki kamatra, se uzsoráért ne add a te eleségedet." (Mózes III., 25/35-37)/29.
"A te atyádfiától ne végy kamatot: se pénznek kamatját, se eleségnek kamatját, se semmi egyébnek kamatját, a mit kamatra szokás adni.
Az idegentől vehetsz kamatot, de a te atyádfiától ne végy kamatot, hogy megáldjon téged az Úr, a te Istened mindenben, a mire kinyújtod kezedet azon a földön, amelyre bemégy, hogy bírjad azt." (Mózes V., 23/19-20)/30.
Kálvin e részletek magyarázatát azzal kezdi, hogy a kamattal kapcsolatos bármiféle vélemény alapja csakis a keresztény tanítás azon pontja lehet, miszerint a földi javak esetében is érvényesülni kell a szolidaritás eszméjének. A társadalmi igazságosság keresztényi értelmezés szerint a szeretetből, a könyörületességből és az irgalmasságból táplálkozik, vagyis igazságtalanságot követ el az is , aki nem adja meg felebarátjának azt, amit a szeretet parancsol.
A bőkezűség része az igazságosságnak, méghozzá annyiban, hogy aki nem segít szükséget szenvedő testvérein, amikor tud, az igazságtalanságot követ el. Kálvin azt is megjegyzi itt, hogy a keresztényi szeretet egyik legszebb kifejeződése lehet az önzetlen kölcsönzés. Mert nem szettünk igazán, hacsak nem kölcsönzünk, semmit vissza nem várván, ahogy Jézus tanítja.
Ezután megismétli, amit már az előbb bemutatott levélben is elmondott, miszerint a kamattilalom ma már nem működik közösség-összetartó erőként, mint ahogy tette ezt a mózesi időkben. Mitöbb, mivel a törvények értelmében idegenekkel szemben lehetett kamatot kérni, csak zsidókkal szemben nem, ezért egyértelművé vált, hogy a tiltás egy, csak a zsidókra vonatkozó politikai törvény, és a ma élők feladata a bibliai versben levő diszkrimináció feloldása. De vajon rossz-e az uzsora maga? - Kálvin tudta, hogy az uzsorás szó mindig is megvetés és gyűlölet tárgya volt a világtörténelem folyamán. Már az ókorban is úgy tartották, hogy uzsorára kölcsönt adni, és elvágni valaki torkát két hasonszőrű dolog. Kálvin újítása az volt, -miközben magát a kamatot nem tartotta szükségszerűen rossz dolognak- hogy kimondta: a tényeket mindig alaposan meg kell vizsgálni, nehogy véletlenül pontatlan kifejezést használjunk az események leírására. Az egyetlen módszer, amivel valóban elkülöníthetjük a kamat elvetendő formáját, a megengedettől az a keresztényi méltányosság , hiszen Isten előtt nem számítanak a szavak, amelyek mögé elrejthetjük az igazságot, csak maga az igazság. Végezetül megemlít két esetet, amikor a kamat teljesen jogos:
1. Ha az adós rossz szándékból nem törleszti adósságát időben.
2. Ha a kölcsön produktív, vagyis valamilyen érték létrehozásában vesz részt.
A 15. zsoltár magyarázata:
Természetesen nem az egész 15. zsoltár foglalkozik a kamat-, illetve az uzsora kérdésével, hanem csak egy része, az 5. vers, ami így szól:
"Pénzét nem adja uzsorára és nem vesz el ajándékot az ártatlan ellen.
A ki ezt cselekszi, nem rendül meg soha többé." (Zsoltárok könyve 15/5.)/31.
Kálvin az elemzést azzal kezdi, hogy bizonyos szempontból hasznos a kamattilalom, hiszen amint eltűrjük a kamatszedés bizonyos formáit, rögtön utat nyitunk a visszaéléseknek is. De az is igaz, hogy a kamatszedés teljes tilalma azzal jár, hogy a becsületeseket és a becsteleneket is ugyanolyan büntetésben részesítjük, ami viszont arra ösztökéli az előbbieket, hogy az utóbbiakat utánozzák. Mivel akkoriban a kamatszedés általános tilalom alá esett, így nem lepődik meg azon , ami saját iménti eszmefuttatásából következik, vagyis, hogy "valóban ritka dolog látni valakit, aki becsületes ember és egyszersmind uzsorás."/32.
A továbbiakban Kálvin hitet tesz amellett, hogy a munka semmi esetben sem szenvedhet kárt a tőke, a pénz miatt. Véleménye szerint a hitelező megbecsülése és bére nem lehet akkora, mint a munkásé, mivel a hitelező munkája semmilyen erőfeszítéssel nem jár, mitöbb magát a kamatot is a munkás munkája termeli ki. Végeredményben pedig -és ez a kálvini kamatfelfogás egyik sarkalatos pontja- a pénz nem lehet nyereség alapja abban az esetben, ha jövedelme, a kamat a szegények hátrányosabb helyzetbe kerülésével jár együtt.
Kálvin ezt a kamattal kapcsolatos kommentárját is hasonló gondolattal zárja, mint a bemutatott levelet, vagyis, hogy ha mindenki azt tenné a másikkal, amit szeretne, hogy vele tegyenek, akkor nem kellene hosszú vitákat rendeznünk az uzsora kérdéséről.
Ezékiel próféciájának magyarázata:
Ezékiel próféta könyvének következő részeiben foglalkozik a kamat kérdésével:
"És ha valaki igaz lesz, és törvény szerint igazságot cselekszik; .... És senkit nem nyomorgat, az adósnak a zálogot visszaadja, ... az éhezőnek kenyerét adja és a mezítelent ruhával befödi; ... Uzsorára nem ád, kamatot nem vesz, ... És ha erőszakos fiat nemz, a ki vért ont és csak egyet is cselekszik amazokból; ... A szűkölködőt és szegényt nyomorgatta, ... zálogot vissza nem adott, ... Uzsorára adott és kamatot vett: és az ilyen éljen? Nem él! Mindezeket az utálatosságokat cselekedte, halállal haljon meg, az ő vére legyen ő rajta.!" (Ezékiel 18/5-13.)/33.
Az ezékieli törvény szava kemény, az uzsorásokra egyenesen halált kiált. Kálvinnak tehát itt különösen figyelnie kell a becsületes kamatszedő fogalmának körülhatárolására. Mégegyszer hangsúlyozza tehát, hogy ennek megítélésekor nem a szavakra, hanem a valódi tényekre kell figyelmünket összpontosítanunk. Ezután -még mindig a becstelen és becsületes uzsorás közötti határvonal meghúzásával kísérletezve- azt állítja, hogy a kamatokból megélni akaró ember, becstelen. Úgy véli, hogy uzsorakamatra adni kölcsönt nem egyszerűen becstelen és nemtelen formája a haszonszerzésnek, de bizonyosan méltatlan is egy becsületes, keresztény emberhez. Ezzel szemben bizonyos esetekben, -ha a kamat nem túl magas, és ha nem szegény embernek kölcsönzünk,- a kölcsön után jogosan szedhetünk kamatot. Végezetül arra hívja fel a figyelmet, hogy mivel a kamat a gazdasági élet elengedhetetlen velejárója lett, fontos, hogy az illetékesek figyelme ne forduljon el soha ettől a sok csapdát rejtő területtől, hogy a becsületes hitelezőket megvédjék, a becsteleneket pedig megbüntessék.
Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy Kálvin fenti írásaiban feloldotta a kamattilalmat, és meghirdette a kamatszedés szabadságát a méltányosság és a szeretet törvényének figyelembevétele mellett. Felismerte a megváltozott kor új gazdasági kihívásait. A Szentírás szó szerinti értelmezése helyett, a Bibliában az isteni üzenetet keresve, meg tudta adni a gazdasági életben felmerült kérdésekre a spontán módon már kialakult válaszok elméleti megalapozását. Így a maga teoretikus módján hozzájárult a kapitalista gazdaság kifejlődéséhez. De nemcsak teoretikusan, hanem gyakorlati intézkedéseivel is előmozdította a kapitalista kibontakozást. Genf városát felvirágoztatta, "protestáns Rómá"-vá tette. A genfi városállam felvirágoztatásához azzal is hozzájárult, hogy a kamatra kölcsönzést törvényesítette, a megfelelő kamatlábat megállapította. Ezen túl a bankok és a különböző pénzintézetek működését lehetővé tette. Ő maga is alapított egy keresztény bankot. Ugyanakkor nem feledkezett meg a társadalom szegényebb rétegeiről sem. Egész élete során megpróbálta összehangolni a felebaráti szeretetet, a szolidaritást és a gazdasági növekedést. "Megállás nélkül küzdött azért, hogy fenntartsa a gazdasági jólét és a társadalmi igazságosság közötti törékeny egyensúlyt."/34.
FORRÁS: http://www.pointernet.pds.hu/kissendre/tudasszociologia/20060702150951642000000940.html
Kálvin János nemcsak tiltakozott, hanem reformált is
Radikális tisztítás
ÖSSZEFOGLALÓ
Míg Luther Márton azt tartotta, hogy "mindent meg kell hagyni az egyházban, amit az Isten igéje nem tilt", addig a reformáció másik kiemelkedõ alakja, Kálvin János továbblépett. Õ már nemcsak protestált, hanem reformált is. Arra az elvre épített, hogy "mindent el kell törölni az egyházban, amit Isten igéje nem parancsol". Vagyis visszatért a gyökerekhez, a szentíráshoz és törölt minden mást, ami az évszázadok szokása és hagyománya rakott a vallásos életre. Elsõsorban a külsõségeket: a képeket és szobrokat távolította el a templomi kultuszból, mondván: a tízparancsolat megtiltja Isten kiábrázolását. Nemcsak a látható dolgokban végzett ilyen radikális tisztítást, hanem a tanok között is. Eltörölte a szentek kultuszát, hiszen a Bibliában az áll, hogy egyedül Jézus Krisztuson keresztül vezet az út, nincs más közbenjáró. A pápaság intézményét határozottan elutasította, hiszen a Bibliában nem találni olyat, hogy Jézus valakit is kinevezett volna tanítványai közül földi helytartójává. A hét szentségbõl a református dogmatika csupán kettõt ismer el: a keresztséget és az úrvacsorát. Azért, mert mindkettõt Jézus szerezte. A többi, pl.: a házasság, a papság vagy az utolsó kenet nem szentség a reformátusoknál, mert ezeket csak az egyházi hagyomány emelte szentséggé, nincs bibliai alapjuk. Kálvin tehát a szentírást helyezte középpontba. S a keresztyénség egyik sajátosságának ügyében: a megigazulás (igazzá válás) tanában elutasította azt, hogy a jó cselekedetek érdemszerzõek lehetnek. Egyedül, hit által, ingyen kegyelembõl történik az ember megigazulása. Átfogó munkája, az Institutioként elismert Keresztyén vallás rendszere 1559-ben készült el. Kálvin nevétõl és a reformátusoktól elválaszthatatlan a predestináció tan. Azt szokták mondani, hogy ez teszi reformátussá a reformátust. Kálvin szavai szerint: "Eleve elrendelésnek pedig Isten azon örök elhatározását nevezzük, amellyel önmagában elvégezte azt, hogy akarata szerint mi történjék minden egyes emberrel. Isten ugyanis nem egyforma állapotra teremt mindenkit, hanem némelyeket az örök életre, másokat pedig az örök kárhozatra rendelt már kezdettõl fogva".A kálvini reformációt tartják a radikálisabbnak, ez az, amely erõteljesebben elszakadt a római egyháztól. A protestantizmus irányzatai közül a magyar nyelvterületeken a kálvini vonal honosodott meg leginkább.
FORRÁS: http://www.hhrf.org/ujszo/2000/251/tema.htm
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
