Református kórusok találkozója Gyantán
A Bihari Református Egyházmegye egy nagyon színvonalas találkozót szervezett kórusai számára a bihari mártír településen, Gyantán
Szombaton, 2013 június 8-án szervezte meg a Bihari Református Egyházmegye a kebelébe tartozó egyházközségek kórusainak találkozóját Gyantán a református templomban, amelynek tövében helyezkedik el az 1944 szeptember 24-én lemészárolt negyvenkilenc mártír emlékére felállított emlékmű, áldozatok akiknek csak azért kellett meghalniuk, mert magyarok voltak.
A szervezők felkészülten várták az egyházközségek kórusait, hiszen minden kórus számára kijelölt ülőhelyek voltak úgy a lenti padsorokban, mint a karzatokon, a presbiterek, nőszövetség és gyülekezeti tagok segítették az érkezőket megtalálni a helyüket, de körzetekre osztva az egész rendezvény ideje alatt bátran lehetett számítani segítségükre.
A prédikációt megelőzően két művészi szólót hallgathattunk meg Nagy Viola és Laborfalvi Soós Béla művészek előadásaiban akik a zsűri tagjai is voltak.
Hálaadó Istentisztelettel vette kezdetét a rendezvény, amelyen a házigazda Soós József Tamás lelkipásztor a Pál 1 Thessz. 5:18 alapozta igemagyarázatát „Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok.” – szólt az Ige. Az igemagyarázó ismertette röviden a település történetét, a kezdetektől napjainkig, „…szeretettel hívtunk benneteket, eljöttetek és jó nekünk itt együtt az Atya színe előtt, hálát adunk azért, hogy együtt lehetünk, de hálát adunk a faluért is, amely immár 800 éves. … ha megfogyatkozva, megöregedve is megmaradtunk magyarnak lenni itt Gyantán, hitvallásunkban… megajándékoz bennünket Isten az Ő szeretetével, megerősít hitünkben és hálát adunk az Istennek hiszen a mai napra készülődve is a mi kis közösségünk összefogva segített fogadni a vendégeket…” – hallhattuk a lelkipásztortól.
A prédikációt követően Mikló Ferencz a Bihari Református Egyházmegye esperese köszöntötte a megjelent 16 felnőttkórus és 4 gyerekkórus – gyerek énekzenekarokat, valamint a megjelenteket, megköszönve a résztvevőknek a jelenlétet. Elsőként a gyantai gyerekkórus mutatta meg tehetségét, amelyet a köröstárkányi énekzenekar követett, a Várasfenesiek citerazenekara elbűvölte a résztvevőket, akárcsak a nagyszalontai népes gyerekkórus.
A szünetet követően került sor a kórusok bemutatkozására, amelyet a már említett két művész jellemzett hiszen „… nem megmérettetés volt ez a mai nap, hanem az énekkarok bemutatkozása, ezekben nagyon sok munka van és nem azért jöttünk ide, hogy megmérettessünk, hanem azért hogy jól érezzük ma magunkat, … kellemes meglepetés volt hallgatni ezt a sok szépen megoldott zenei bemutatkozásokat” – hallhattuk Nagy Viola művésznőtől.
A mai nap egyik debütáló kórusa a hegyközcsatári énekkar volt, majdnem napra pontosan 80 év hallgatás után a mai rendezvényen mutatta meg tehetségét újra Miklós Spurigán Zoltán karvezető irányításával, őket a zsűri tagjai a következőképen jellemeztek: „… a műsorválasztás jó volt, tisztán énekeltek, kívánom, hogy az elkövetkező nyolcvan év is sikeres legyen” – mondta Nagy Viola művésznő.
A kórusok bemutatkozását követően a közel ötszáz résztvevő kivonult a templomkertbe a gyantai mártírok emlékművének megkoszorúzására, ahol Mikló Ferencz esperes beszélt arról a gyászos napról, eseményről, az áldozatokról, akiknek azért kellett meghalniuk, mert magyarok voltak. A beszéd szívhez szólt, könnyeket csalt a szemekbe, a legfiatalabb áldozat alig múlt két éves, sok tizen- és huszonévesek voltak, középkorúak és idősek haltak mártírhalált, mert nem volt hová menekülniük a bosszúvágytól túlfűtött bevonuló román katonaság elől.
A kegyelet koszorúit helyezték el az emlékmű talapzatán a kórusok képviselői, majd a több száz résztvevő ajkán felcsendült nemzeti imánk a Himnusz, akik egyperces néma csenddel, lehajtott fővel adóztak az áldozatok előtt.
A szervezők szeretetvendégséggel kedveskedtek, amelyet az iskola udvarán és a kultúrházban beszélgetéssel egybekötött ismerkedéssel fogyasztottak el.
|