Látni a Királyt!

          A Virágvasárnaptól Húsvétig terjedő igen sűrű evangéliumi eseménysorozata különösen sok lehetőséget ad számunkra látni Jézus Krisztust, mint Királyt. Mégsem könnyű ezekben az eseményekben meglátni azt, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön, aki azon az úton halad, amelynek a végén minden térd meghajol előtte, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké, s „minden nyelv megvallja, hogy Jézus Krisztus az úr az Atya Isten dicsőségére”.(Fil 1,10-11).  De Isten kegyelme azért adta meg számunkra ismét ezeket a különös intenzitású napokat, hogy mi lássuk a Krisztus Királyt, aki ismét azért jön, hogy életünk legyen és bővölködjünk.

          A virágvasárnapi tömegben már hangzik a hozsannázás, s királyt megillető ujjongással veszi körbe Jézust a tömeg. De milyen király az, akinek ilyen egyszerű, szegényes, erőtlen serege van? Aki szamárháton vonul és egyetlen pompája azok a pálmaágak és virágok, amiket eléje szórnak? Mi már kevésbé értjük, de az őt ünneplő sokaságban bizonyára voltak olyanok, akik értették: a békesség Fejedelme vonul be Jeruzsálembe. A nagytömeg még nem látja a golgotai keresztet, de mi már tudunk róla, s tudjuk, a nagy Király jön, aki a kegyelmet hozza: az Atya kegyelmét és az Atya békességét, ahogy Pál apostol mondja: „tetszett az Atyának, hogy Őáltala békéltessen meg mindent Magával, békességet szerezvén az Ő keresztjének vére által.”(Kol 1,20) Sokféle békétlenséggel telített külső és belső életünkhöz így jön ezen az ünnepen az Úr. Bevonulhat-e oda?

          Aztán napokig tanítja a népet és követőit a templomban. Bölcs király ő, akin megnyugszik „a bölcsességnek és az értelemnek lelke”. Földi élete utolsó napjait, pillanatait azzal tölti el, hogy tanít arról, hogy az ő országának polgárainak életét az  határozza meg, hogy „egymást szeressétek”, erről fogja majd mindenki megismerni őket. Önző és egyre inkább az önzésre serkentő világunkban, halljuk-e még az ő szavait? Követjük-e cselekedeteit? Mert nem csak mondta, hanem példát is adott az övéinek, hogy „amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek.”(Ján 13,15)

          Milyen hatalmas példát adott nagycsütörtökön és nagypénteken! Hol itt a király ebben a kicsúfolt, összevert, magára hagyott és végül a golgotai kereszten vonagló emberben? Éppen ebben van az igazi erő és hatalom, amely másképpen erős, mint a világ, amely másképpen hatalmas, mint a világ: isteni módon. Mert „az erőszakkal önfeláldozást állít szembe, a gúnnyal és gyalázkodással szembe türelmet, a mi bűnös örömeinkkel szemben isteni szenvedést, lázadásunkkal szembe a maga engedelmességét, gyűlöletünk beleütközik az Ő szeretetébe, durvaságunk megtörik az Ő szelídségén, irigységünk az Ő önzetlenségén, lelkiismeretünk minden furdaló vádja az Ő ingyen kegyelmén, minden fájó bűnünk halálos mérge az Ő isteni bűnbocsánatán. Minden emberi gonoszsággal szemben Őbenne realizálódik az Isten tökéletes jósága. Ezért győzelmes király, leghatalmasabb király Ő ott a kereszten, mert minden földi rosszat annak a tökéletes ellentétével, a mennyei jóval győzte le, az erőszakot nem még nagyobb erőszakkal, hanem önmaga kiszolgáltatásával, - a gyűlölet lángját nem még nagyobb harag tüzével, hanem szeretetének kiapadhatatlan forrásával, a bűnt nem büntető hatalommal, hanem bűnbocsánattal!” (Joó Sándor)

          Legyőzött-e már ez az érthetetlen kegyelem? Mert csak ha igen, akkor tud a halálon is húsvét hajnalán hatalmasan győzedelmeskedő Király felemelni, s a mennyei honba önmagához átvinni. Csak így lehet az ő feltámadása a mi dicsőséges feltámadásunk biztos záloga.

          „Mivel, hogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek!” – mondja Jézus az eléje leboruló Tamásnak.(Jn. 20,29)

          Így adjon nekünk a kegyelem Istene boldog Feltámadás-ünnepet!

Szilágyi Zoltán, szilágycsehi lelkipásztor